Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2015. Augusztus 29. 12:52, szombat | Helyi
Forrás: SAKKOM Interaktív

Dombóvár szálláshelyei is versenyeznek az Év Szállása versenyen

 Dombóvár szálláshelyei is versenyeznek az Év Szállása versenyen

Turisztikai célpontok újra versenyben

Harmadszor rendezik meg az Év Szállása versenyt, melynek keretében a hazai települések, illetve közel 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely száll ringbe. A megmérettetés idén új kategóriával bővül, a legnépszerűbb wellness-szálláshely külön díjat kap. A végső sorrend a magyar utazók által megosztott mintegy 320 ezer vendégvélemény, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-t is képviselő szakmai zsűri véleménye alapján alakul ki.

A Szallas.hu 2013 óta harmadik alkalommal hirdeti meg a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket elismerő Év Szállása versenyt. A díjakat közel 320 ezer vendégértékelés, a szálláshelyekre és településekre leadott voksok, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján ítélik oda. „Két év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy az Év Szállása díj nem pusztán a vitrint gazdagítja. Vendégeink a foglalás során előnyben részesítik a díjazottakat, ami átlagon felüli kihasználtságot hoz a szálláshely-tulajdonosoknak” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

A közel 9 ezer hazai szálláshely 4 fő kategóriában – 4-5 csillagos hotel, 1-3 csillagos szálloda, panzió, valamint apartman, vendégház és hostel – versenyez, míg az 5 kontinensre kiterjedő külföldi kínálatban egy fődíj kerül kiosztásra. A minőségi, népszerűségi és szakmai díjak mellett két különleges tematika is elismerést hoz majd két szálláshelynek. „Tavaly vezettük be a Családbarát díjat, hogy segítsük a belföldi foglalások jelentős részét adó kisgyermekesek választását. Idén e mellé érkezik a Wellness díj, mely a fürdőzős, szaunázós helyek legnépszerűbbjét hivatott méltányolni” – mondta Szigetvári József.

Hol bővült legjobban a turizmus?

Immár hagyomány, hogy a szálláshelyek mellett a hazai települések is ringbe szállnak. Az Év Turisztikai települése díjat a magyar utazók szavazatai alapján ítéli oda a zsűri. Az Év Turisztikai Attrakciója elismerést pedig az a település kapja, ahol egy év alatt a legnagyobb növekedést mérték a Szallas.hu szakemberei a szálláshelyek kihasználtsága terén.

A zsűrit idén Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgatója, Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője, Szántó Zoltán, a Turizmus Trend főszerkesztője, Vályi-Nagy Erika, a Kismama magazin felelős szerkesztője, valamint Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója képviseli.

Az Év Szállása verseny 2015. november 6-ig tart, ezt követően a szakmai zsűri kiértékeli az eredményeket, és a november 26-ai díjátadó gálán nyilvánosságra hozza a nyerteseket.

Címkék: szállás, turizmus

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.