Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2018. Január 05. 08:33, péntek | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Jármű önkényes elvétele Dombóváron

 Jármű önkényes elvétele Dombóváron

Egy német állampolgárságú férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen tettes 2017. december 30-án hajnalban egy dombóvári büfé elől elhajtott egy olyan autóval, amelyet a sofőrje a ki-és bepakolás miatt járó motorral parkolt le.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították, majd előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 29 éves német állampolgárságú férfit, aki elmondta, hogy a járművel egy dombóvári utcában parkolt le. Az egyenruhások az autót megtalálták és lefoglalták, a férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben a további eljárást- a terhelt szabadlábon hagyása mellett- a Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a járműveket még arra az időre sem érdemes nyitva- illetve járó motorral hagyni, amíg beszaladnak a házba, vagy a ki-és bepakolást végzik. Ha másképp nem megoldható, célszerű erre az időre megkérni valakit, hogy maradjon a gépkocsi mellett.

Ha bűncselekmény áldozatává vált, haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívó számot, és a rendőrök érkezéséig lehetőleg ne változtassa meg a helyszínt!

Címkék: rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi

Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak

Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi

Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál

Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.