Hírek
2020. Június 09. 11:29, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
A dombóvári református templom rekonstrukciója június végére fejeződik be
Több református templomot felújítanak Tolna megyében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával műemléképületek is megújulnak.
A dombóvári református templom rekonstrukciója június végére fejeződik be - mondta Sipos Előd Zoltán lelkész az MTI-nek. Hozzátette: az 1929-ben, neogót stílusjegyekkel épült templomot statikailag is meg kellett erősíteni, az épület süllyedése miatt megrepedt keleti és nyugati falat vasrudakkal húzták össze. Felújították többek között a helyi védelem alatt álló templom gyülekezeti termeit, újravakolták a falakat, kicserélték a színes üvegablakokat, a torony új burkolatot és csúcsdíszt kapott.
A munkát a tárca 80 millió forintos támogatásával végzik el, a 120 tagú gyülekezet szeptember 27-én hálaadó istentiszteleten ünnepli a felújítást.
A Tolnai Református Egyházmegyében már befejeződött az iregszemcsei templom toronysisakcseréje, és több településen, Nagyszokolyban, Felsőnyéken, Decsen, Őcsényben, Nagyszékelyben zajlanak vagy zárultak le templomfelújítások.
Az 1782-ben épült őcsényi műemléktemplom újrafestése, vízelvezető rendszerének és elektromos hálózatának cseréje 50 millió forintos támogatásból július 30-ra fejeződik be - közölte Papp Zsolt Endre helyettes lelkész.
Nagyszékely 1801-ben elkészült, szintén műemléktemplomán a tetőt és a toronysisakot is kicserélik, Csapkovics Bertalan lelkész ismertetése szerint a munkára több forrásból 90 millió forintot fordítanak. A település református temploma attól különleges, hogy egybeépült a falu Árpád-kori templomával. Utóbbi tetőszerkezetén 2013-ban végeztek felújítást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

