Hírek
2012. Július 14. 08:15, szombat |
Helyi
Forrás: Nagyné Tóth Erzsébet/Kaposszekcsői Közösségi Ház
A gyökértelen fát hamar kidönti a szél
Pukkai László felvidéki író, tanár, történész tartott nagysikerű könyvbemutatót július 8-án délután a kaposszekcsői Közösségi Házban. Mottója: „Amit írok, igaz történelmi dokumentumokra támaszkodik”.
Könyvében a Mátyusföld, azon belül is Alsószeli, Felsőszeli és Taksony földviszonyairól beszélt 1919-1949 között. Először elmondta, milyen történelmi események vezettek az első Világháborút lezáró békeszerződésekhez, a történelmi Magyarország feldarabolásához. Majd ismertette, hogy a cseh országrészben milyen módon sajátították ki a habsburgpárti főurak birtokait és a szlovák részben hogyan kobozták el a magyar főurakéit. Az elvett területekre rendszerhű szlovák kolóniákat telepítettek, ezzel is elősegítve a magyar területek feldarabolódását.
1938-ban a területek visszakerültek Magyarországhoz, de akinek a történelmi Magyarországon ingatlanja volt, annak nem kellett azt elhagynia, sőt állampolgárságát is megtarthatta. A szlovák nemzetiségűeknek még katonáskodniuk sem kellett.
Aztán a Benes-dekrétumok 1945-ben újból átírták a birtokviszonyokat, az 1946-os lakosságcsere-egyezménnyel pedig újból változott a kép. Az 1947-es kitelepítések során sok magyar nemzetiségűnek kellett elhagynia házát, hazáját és kerültek Magyarországra, többek között ide Kaposszekcsőre is. Az 1949-es Csehszlovák-Magyar Barátsági Egyezmény szüntette aztán meg a kitelepítéseket.
Pukkai László egész előadásában hangsúlyozta: „Először legyünk tisztességes emberek, azután legyünk szlovákok, magyarok, hottentották vagy másfajta emberek.”
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.







