Van úgy, hogy kidolgozott, nagy tervekkel indulok útnak, és a fele sem valósul meg, és van olyan, hogy hirtelen felindulásból kerekedek fel, és a végén szebben összeáll a történet, mint amikor felkészülök. Bár azt nem állítom, hogy semmit sem tudtam a dombóvári Fekete István Múzeumról és alapítójáról, Bodó Imre agrármérnökről, de a gyűjtemény, ami a Hóvirág utcában fogadott, felülmúlta minden elképzelésemet. Úgy éreztem, méltóbb módon nem is tudnék tisztelegni Fekete István emléke előtt az idei kettős évforduló kapcsán, mint hogy megosztom olvasóinkkal az élményeimet.

– Ezt a termet, ahol vagyunk, 1995. június 24-én adtuk át, 23-án volt az író halálának a 25. évfordulója, s abban az évben lett volna 95 éves – kezdi a tárlatvezetést Bodó Imre agrármérnök, helytörténész, a múzeum alapítója, akitől azt is megtudom, hogy Dombóvárnak akkor még nem volt múzeuma, ő azonban úgy gondolta, hogy közkinccsé teszi az általa összegyűjtött anyagot, ami a most láthatónak alig a tizede volt. Viszont 2001-ben már bővíteni kellett a múzeumot egy kis teremmel, 2011-ben pedig elkészült a harmadik terem.

– ­Még kellene egy ­te­­rem – ­mutat az egyik sarokban felhalmozott tárgyakra Bodó Imre. Hamar kiderül, hogy mindent gyűjt, ami bármilyen módon kapcsolódik Fekete Istvánhoz, megragad minden információmorzsát és felgöngyölít minden szálat: – Az özveggyel (Piller Edit) leveleztem, aki azt írta egyik levelében, hogy úgy tudja, az apósa, Fekete Árpád, a néhai göllei kántortanító itt született Dombóváron – emlékszik vissza Bodó Imre, aki megnézte a plébánián, és valóban: 1863. október 5-én, Dombóvár 12. számú házában született. Lassan kibontakozik előttem a gyűjtemény létrejötte.

A teljes cikk ide kattintva olvasható