Hírek
2017. November 22. 08:41, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
A Szociális Munka Napját ünnepelték Dombóváron
A Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény, az „Életet az Éveknek” Közhasznú Alapítvány és a Presidium Közhasznú Egyesület közös szervezésében tartották meg a Szociális Munka Napját.
A november 10-i rendezvénynek a Tinódi Ház adott otthont.
A programot a Presidium Közhasznú Egyesület fiataljaiból és munkatársaiból álló együttes műsorával nyitották meg, majd Szabó Loránd polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, aki az 500 éves reformációt emelte ki beszédben. Szerinte a szociális szférában dolgozóknak is az 1517-ben történtekhez hasonló változásokra lenne szüksége.
- Egyértelmű, hogy nem jó a rendszer - emelte ki a városvezető. - Erről egyrészt a területet irányító állami vezetés, másrészt pedig a különböző szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok is tehetnek. Korábban működött egy jól átlátható, remekül működtethető, az információáramlást kitűnően biztosító rendszer, amit az elmúlt évek során sikerült „szétverni”. Ha igazak azok a hírek, amik felénk áramlanak, akkor ez a folyamat most is tart.
Horváthné Gyánó Bernadett, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény vezetője szerint kell egy olyan nap, amikor egy kicsit magukat ünneplik az ágazatban tevékenykedő, hiszen akik ebben dolgoznak, azok hittel, szeretettel, odaadással teszik a dolgukat és nem az anyagiak miatt.
- Alázat nélkül sem a gyermekvédelemben, sem az idősellátásban, sem a fogyatékkal élőkkel való foglalkozásban nem lehet végezni a munkát - emelte ki az igazgató. - A mai napon mindhárom területről ízelítőt kapnak a dolgozók.
Ezen a napon mutatták be a helyben induló - a leszakadó rétegek felzárkóztatását célul kitűző - társadalmi integrációs programokhoz készített „Az én Dombóvárom" című filmet is, Emellett a demenciáról is hallgathattak egy előadást a résztvevők.
A rendezvény zárásaként átadták a „Szociális Munkáért Díjat”, amit idén Molnár Tiborné, Frazon József, valamint Nagy Béláné érdemelt ki
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

