Hírek
2018. November 20. 08:35, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
A szociális munkásokat ünnepelték
A Szociális Munka Napja alkalmából november 16-án a Tinódi Házban tartott közös rendezvényt az Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény, az „Életet az Éveknek” Közhasznú Alapítvány és a Presidium Közhasznú Egyesület.
A társadalom megbecsülésének gesztusa a mások segítését hivatásul választók és az önkéntesek felé a Szociális Munka Napja, melyet világszerte ünnepelnek. A művelődési otthon színháztermébe ezúttal is a szociális szférában tevékenykedő helybelieket hívták meg az említett rendezők.
- Elődeink 1998-ban indították útjára a városban ezt a kezdeményezést, így idén huszadik alkalommal gyűltek össze a településen működő szociális intézmények és civil szervezetek képviselői - mondta Horváthné Gyánó Bernadett, az Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény igazgatója. - A szürke hétköznapokon helyt állók, a rászoruló embertársaikon segítők előtt hajtunk fejet és köszönjük meg nekik az áldozatos munkájukat ezen az ünnepen, amit évről évre tartalmassá, érdekessé, szórakoztatóvá és hasznossá próbálunk tenni. Az a célunk, hogy a kollégáink lelkileg feltöltödjenek azon pár óra alatt, amit itt együtt töltenek.
A rendezvényt a Presidium Közhasznú Egyesület dolgozóinak éneke nyitotta meg, majd a város polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket.
- Amit Önök tesznek, az apróságnak tűnik, mégis nagy dolog, hiszen rettentően sok energia és lelki erő kell hozzá - emelte ki Szabó Loránd. - A „Kreatív Dombóvár” címet viselő program keretében eddig még soha nem látott forrással élhetünk helyben a szociális területen is.
Az önkormányzati vezető után Sebestyén István bukovinai székely mesemondó szórakoztatta a közönséget, majd szakmai előadásokra került sor. A kaposvári Krízisambulancia két munkatársa - Porosznyák Ida és Bischof Attila - a kapcsolati erőszak rejtelmeiről beszélt. Juhász Ágnes demencia-specialista a szellemi leépüléssel járó időskori betegségek gondozása során alkalmazott pozitív szemléletű kommunikáció fontosságát hagsúlyozta. Kerekes Valéria, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának tanársegédje a mesének és a játéknak az önbecsülés, valamint a küzdőképesség megalapozásában betöltött szerepéről osztotta meg gondolatait.
A program zárásaként átadták a „Szociális Munkáért Díjat”, amit idén ketten - Törőné Lakatos Szilvia és Bodnár Cintia - érdemeltek ki. Azt a hosszú ideje, kiemelkedő színvonalú munkát végző kilenc kollégáját is köszöntötte Horváthné Gyánó Bernadett, akik az Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény különböző részlegein tevékenykednek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

