Hírek
2018. December 19. 13:59, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Az időseket várták ünnepelni
Jó szokásához híven idén is tartott „Idősek karácsonyát” a város önkormányzata. A helybeli nyugdíjasokat december 17-én a Tinódi Házba invitálta a képviselő-testület.
Csapatostul érkeztek gyalog és ingyenesen igénybe vehető autóbuszokkal a művelődési otthonba az ünnepi műsorra a helybeli „szépkorúak”. A színháztermet majdnem teljesen megtöltő közönséget elsőként Szabó Loránd polgármester köszöntötte, aki beszédének első részében arra a kérdésre adott választ, hogy miért a karácsony a legszebb ünnepünk?
- Tegyünk amennyit tudunk azért, hogy az évnek ez az időszaka minél többek számára legyen öröm és vidámság forrása - mondta az önkormányzati vezető. - Ilyenkor ünnepi beszéd nem múlhat el Charles Dickens „Karácsonyi ének” című kisregényéből származó idézet nélkül. „Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.” Szeretném, hogy ez városunkban is igaz legyen: minél többen és minél vidámabban éljük meg a karácsony ünneplését. Éljük meg úgy, mint a gyerekek, amikor ilyenkor mi felnőttek vehetünk példát tőlük lelkesedésből és az ünnep szeretetéből. Boldog karácsonyt kívánuk minden ittlévőnek!
A képviselő-testület első emberének szavai után a budapesti Orfeum Vándorszínpad két művésze - Birinyi Mónika és Bálint Csaba - adott fergeteges operettműsort, valamint karácsonyi dalokat is énekelt.
Az „Idősek karácsonyának” zárásaként egy-egy csomag szaloncukrot vehettek át a Tinódi Ház aulájában az önkormányzat tagjaitól a nyugdíjasok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 20:00, vasárnap | Helyi
A pénz boldogít?! - interaktív előadás Dombóváron
Valóban boldogít a pénz? Keressük a választ március 20-án 18 órakor a Dombóvári Művelődési Ház pinceszínházában!
2026. Március 11. 13:52, szerda | Helyi
Városi megemlékezés lesz március 15-én Dombóváron
Emlékezzünk együtt a hősökre március 15-én 9.30-kor a dombóvári Szigeterdőben a Kossuth-Szoborcsoportnál. Ezt követően 10.30-kor ünnepi szentmise a Jézus Szíve Katolikus templomban.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Március 04. 16:45, szerda | Helyi
Az Őszikék Idősek Klubja szeretettel várja a dombóvári időseket
Gondolkodást serkentő foglalkozásokon, memóriát fejlesztő programokon lehet részt venni a Dombóvár, Szabadság u. 8. alatti idősek klubjában.

