Hírek
2015. Október 09. 20:07, péntek |
Belföld
Forrás: MTI - fotó: illusztráció
Az ország első termelői közössége alakult meg Dél-Nógrádban

A Nógrád megyei Héhalomban, hét település gazdálkodóinak részvételével alakult meg pénteken az ország első termelői közössége.
Csizmadia László, a vidékfejlesztési programot kezdeményező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke az alakuló ülésen azt mondta, a következő két-három évben több száz kistelepülésen jöhetnek létre termelői közösségek, segítve a családok és települések boldogulását, a közmunka kiváltását.
A Héhalom, Egyházasdengeleg, Erdőkürt, Palotás, Kálló, Csécse és Ecseg alapított termelői közösségben mintegy ötven gazdálkodó vesz részt, többek között tejtermelők, sajtkészítők, sertés-, szürkemarha, nyúl- és baromfitenyésztők. Értékesítenek majd száraztésztát, sajtot, mézet, de gyógy- és fűszernövényeket is.
Bakos József, Héhalom polgármestere hangsúlyozta, hogy a települések nem versenyeznek egymással. "Amit nem tudunk frissen értékesíteni, azt feldolgozzuk savanyító-, aszaló-, lekvárkészítő üzemben vagy pálinkafőzdében" - tette hozzá.
Csizmadia László ismertette: a civil mozgalom stratégiai együttműködési szerződést kötött a Földművelésügyi Minisztériummal, majd termelői értékesítési szerződést két magyar üzletlánccal, a CBA-val és a COOP Hungary Kft.-vel.
A CÖF-CÖKA jogi, közgazdasági, szakmai tanácsadással, a felvásárlás koordinálásával, szerződéses rendszerek kidolgozásával, információkkal, pályázatírással, regionális kapcsolatok szervezésével segíti a termelői közösségeket - közölte Csizmadia László.
Nagy István, a Földművelési Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: azt várják a termelői közösségektől, hogy jelentős változásokat indukáló új szemléletet hoznak a magyar vidékre, amely változtathat azon, hogy méltatlanul háttérbe szorult a kertkultúra, pedig az önellátás mellett az ott termelt fölösleget piacra lehet vinni.
Az államtitkár kiemelte: legalább 40 százalékra kell növelni a termelői szerveződések szerepét az ágazatban, meg kell szervezni kijutásokat az exportpiacokra is. Mint mondta, a termelői csoportok támogatására vonatkozó pályázati felhívás várhatóan 2016 elején jelenik meg.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt, hogy a kamarának is van felelőssége a termelői közösség tagjainak felkészítésében, e kisebb közösségek létrejöttének ösztönzésében, hiszen a nyugat-európai mintához hasonlóan, így válhatnak versenyképessé a kistermelők.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, és Rónai Tamás, a COOP képviselője elmondták: pozitív változás, hogy a vásárlók már nem csak az árat nézik, egyre kedveltebbek a nagyobb hozzáadott értékű termékek. Mindkét magyar üzletlánc évek óta támogatja a hazai termelőket házi kézműves termékek forgalmazásával.
Becsó Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke arról szóltak a rendezvényen, hogy a megyében adottak a lehetőségek ahhoz, hogy az emberek a földből tudjanak megélni, és ebben a nehéz helyzetű térségben minden segítséget örömmel kell fogadni, ami előmozdítja a fejlődést.
Dél-Nógrád hét településén a termelői közösség keretében hosszabb távon többek között halgazdaság, takarmánykeverő, üvegház vagy olajüzem létrehozását is célul tűzték ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.