Hírek
2023. December 18. 08:30, hétfő | Helyi
Bemutatták Dr. Szenyéri Zoltán könyvét
Dr. Szenyéri Zoltán „Háromszáz esztendő Dombóváron és környékén - A német nemzetiségű lakosság létszám-változásai a XVIII. század elejétől a XXI. század elejéig” című könyvének bemutatójára került sor december 7-én.
A Földi István Könyvtárban december 7-én a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében Dr. Szenyéri Zoltán „Háromszáz esztendő Dombóváron és környékén - A német nemzetiségű lakosság létszám-változásai a XVIII. század elejétől a XXI. század elejéig” című könyv bemutatójára került sor.

A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és támogató partnerei kiadásában megjelent kötetnek a Földi István Könyvtárban tartott bemutatóját Glaub Róbert elnök köszöntő szavai nyitották, melyben ismertette a könyv megjelenésével kapcsolatot tudnivalókat.
Azt követően Dr. Szenyéri Zoltán Ph. D. kutatótanár, gimnáziumi intézményvezető, a könyv szerzője vetítéssel egybekötött előadását hallgathatták a szép számmal összegyűlt érdeklődők.

A folytatásban Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője osztotta meg a témához kapcsolódó gondolatait.
A könyv tipográfiai tervezéséről és kivitelezéséről Erky-Nagy Tibor tipográfus, helytörténész beszélt. A német nyelvi fordítói munkákat Szenyéri Viktória végezte.
Az új kiadvány ünnepélyes bemutatójának zárásaként Glaub Róbert köszönetét fejezte ki a könyv megjelenését támogató települési önkormányzatok, vállalkozások részére, akik személyesen vehették át a könyv ajándékpéldányait.
A kiadó a helyi óvodák, általános-és középiskolák, intézmények részére is biztosított egy-egy példányt a kötetből.
Az este dedikálással, állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult.
A könyv megvásárolható a Földi István Könyvtárban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

