Hírek
2019. Január 18. 16:33, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Bértámogatással növelnék a foglalkoztatottságot
Még fél éven keresztül igényelhetnek bérköltség-támogatást a felvenni kívánt alkalmazottaik után a Dombóvár és Tamási térségében működő cégek, vállalkozók a „Foglalkoztatási Paktum” elnevezésű projekt keretében.
A gazdaság élénkítését és a munkanélküliség csökkentését szolgáló 250 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a két város önkormányzata a Tolna Megyei Kormányhivatallal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel együtt konzorciumban nyerte el egy pályázaton. Dombóváron tavaly indult el az úgynevezett Paktum-projekt, melynek keretében a munkáltatók bérköltség-támogatást igényelhetnek az új foglalkoztatottjaik után, a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek pedig különböző képzéseken vehetnek részt.
- A Paktum-projektbe előzetesen 145 fő bevonásást terveztük - mondta a konzorciumnak a dombóvári Városházán január 17-én tartott ülésén dr. Gonda Ádám, a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője. - 2018. december 31-re sikerült ezt a célt megvalósítani, száznegyvenhatan kapcsolódtak be a programba. Az említett időpontig Dombóváron tizenhatan részesültek képzési támogatásban, a munkáltatóknak pedig 32 új dolgozójuk után tudtunk bérköltség-támogatás biztosítani. Hasonló célokra az idei évre maradt még 58.000.000 forint.
- Ezt az összeget a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya átcsoportosítja bértámogatásra, ami arra ad lehetőséget, hogy a két város térségében működő cégek és vállalkozók még körülbelül 40 felvenni kívánt alkalmazottjukra kérhetnek pénzt - emelte ki Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere. - Tamási kollégámmal megegyezünk abban, hogy a következő napokban nagyon gyorsan hirdetni fogjuk ezt a lehetőséget, mert még van forrás.
Eddig főleg az alacsony iskolai végzettségűeket és az 50 év felettieket vonták be a Paktum-projektbe. A konzorcium most a munaknélküli fiatalok és a tartósan állás nélkül lévők felé nyit. Az a foglalkoztató, aki szeretné igénybe venni a vissza nem térítendő bértámogatást, az a Dombóvári Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán kaphat bővebb információkat a feltételekről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

