Hírek
2016. Február 24. 13:30, szerda |
Helyi
Forrás: Markovits Magdolna
Beszélgetőtársam volt a tehetséges forgatókönyvíró

Az Ötórai tea beszélgetéssorozatban Markovits Magdolna vendégeként, telt ház előtt, több mint egy órán át vallott gyerekkora emlékeiről, iskoláiról, a szülői ház biztonságot adó szeretetéről.
2016. február 8-án a dombóvári művelődési ház meghívására szülővárosába látogatott Köbli Norbert, Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró. Az Ötórai tea beszélgetéssorozat vendégeként, telt ház előtt, több mint egy órán át vallott gyerekkora emlékeiről, iskoláiról, a szülői ház biztonságot adó szeretetéről. Bár saját bevallása szerint ritkán sikerül hazalátogatni a városban élő szüleihez, mégis a jelenlévő ismerősöket kivétel nélkül megismerte, nevükön szólította, örömmel üdvözölte őket.
A beszélgetés második felében a fiatalembert jelenlegi munkájáról faggattam. Köbli Norbert a jogi egyetem elvégzése után Budapesten filmkritikusként és moziforgalmazóként dolgozott.
2007-től főállású filmírónak állt. Elsőként az S.O.S. szerelem! című filmbe mint kreatív producer kapcsolódott be, majd sorra következtek a saját forgatókönyveinek megfilmesített alkotásai. 2008-ban a 9 és fél randi írójaként, 2009-ben pedig a közönségsikert hozó Made in Hungaria dramaturgjaként találkozhattunk a nevével.
Eddigi legnagyobb szakmai sikereit az 50-es években játszódó trilógiájával érte el: A vizsga (2011. R: Fonyó Gergely), Szabadság különjárat (2013. R: Fazakas Péter), A berni követ (2014. R: Szász Attila). A közönség és a szakma legnagyobb figyelmét a 2015 karácsonya után a Duna TV-ben bemutatott Félvilág című filmje érdemelte ki (R: Szász Attila, F: Nagy András, Z: Parádi Gergely). Ezt a filmjét számos kritika csak felsőfokon említi, krimibe ágyazott lélektani drámának nevezik, „csipkefinom korrajznak”, és szerzőjét a legtehetségesebb magyar forgatókönyvírónak tartják.
(A fenti filmek egyébként a világhálón megtekinthetőek.)
Utóbbi filmjeiért számos hazai és nemzetközi díjat is magáénak tudhat Köbli Norbert. Többek között megkapta a chicagói filmfesztivál Arany Hugó-díját, a Kamera Korrektúra Díjat, a montreáli Bronz Zenit Díjat, az alaszkai filmfesztivál fődíját. 2015. március 15-én pedig átvehette a Balázs Béla –díjat, amely a magyar filmgyártás területén a legnagyobb kitüntetés.
A dombóvári közönség nagy érdeklődéssel hallgatta a fiatal Köbli Norbert szavait, jókat derültek sajátos humorán, élvezték intelligens, szerény vallomását életéről, munkájáról, terveiről.
Én pedig boldog vagyok, hogy bemutathattam egy szimpatikus fiatalembert az érdeklődő közönségnek, aki 14 éves korában ugyan elhagyta a várost, de tehetségével és sikereivel Dombóvár nevét fényesíti. Gratulálunk és köszönjük, Norbert!
Markovits Magdolna
nyugdíjas magyartanár
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.