Hírek
2023. Január 06. 07:52, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Családi tragédia áll a utahi gyilkosságok hátterében
Egy férfi gyilkolta meg a feleségét, öt gyerekét és anyósát, majd magával is végzett.
Családi tragédia áll az amerikai Utah államban nyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés hátterében, egy férfi gyilkolta meg a feleségét, öt gyerekét és anyósát, majd magával is végzett - közölték csütörtökön Enoch város tisztségviselői.
A gyilkosságsorozat előzménye, hogy december 21-én a feleség beadta a válókeresetet. A 42 éves Michael Haight ezt nyilvánvalóan nem tudta elviselni, és saját otthonukban ölte meg 40 éves feleségét, a 4 és 17 év közötti gyermekeiket, valamint feleségének 78 éves édesanyját. Ezt követően pedig saját maga ellen fordította fegyverét.
A közleményből az is kiderült, hogy a bűncselekményt a rendőrök fedezték fel szerdán, a rokonok és barátok értesítése nyomán, akik hosszabb ideje nem hallottak hozzátartozóik felől. A hatóság szerint a város közösségét nem fenyegeti további veszély.
Enoch városi hivatalvezetője szerdán kiadott állásfoglalásában megdöbbenésének adott hangot, és azt írta, hogy a család tagjait városszerte jól ismerték, aktív tagjai voltak az egyházközösségnek, az 5 meggyilkolt gyerek pedig a városi iskolában tanult.
Enoch 8 ezres lakosságú kisváros Utah délnyugati részén, az állam fővárosától, Salt Lake Citytől 400 kilométerre.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 13:00, péntek | Külföld
Tömeges sérüléssel járó közúti baleset történt Horvátországban, halálos áldozat is van
Egy ember meghalt és kilencen megsérültek csütörtökön a horvátországi Lika térségében, miután egy bolgár rendszámú személyautó lesodródott az útról - közölte a horvát rendőrség.
2026. Június 11. 15:00, csütörtök | Külföld
Szerb energiaügyi miniszter: kompromisszum született a Mollal
2026. Június 10. 10:00, szerda | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek
Donald Trump szerint az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek, akár napokon belül aláírható a megállapodás.
2026. Június 08. 10:00, hétfő | Külföld
Irán rakétákat indított Izrael ellen
Irán négy rakétát indított Izrael ellen vasárnap este, az izraeli légvédelem sikeresen elfogta őket. Izraelben a polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn nem lesz tanítás és elmaradnak a tervezett érettségi vizsgák.

