A civil szervezet 2008 óta az említett kitüntetést adományozza a családok segítésében áldozatos tevékenységet végző kollégáknak. A településnagyság szerinti négy kategória jelöltjei közül egy szakmai zsűri választja ki a jutalmazottakat, a közönségdíjas pedig az édesanyák és az édesapák szavazatai alapján veheti át az elismerést.
Idén a kisvárosokban dolgozók közül a lakosság véleménye alapján „Az év védőnője”-díjat a dombóvári Hartung Vilmosné érdemelte ki, aki a díszes oklevél és virág mellett az ismert magyar iparművész, Faludi Gabriella által tervezett üvegnyakláncot kapott ajándékba.
- A középiskolai tanulmányaim idején akkori barátom, későbbi férjem édesanyja dolgozott védőnőként, aki megmutatta nekem ennek az életre szóló hivatásnak a szépségeit - mondta a kitüntetett. - Orvos szerettem volna lenni, de másodiknak az ő inspirációjára a védőnői szakot jelöltem meg a felvételi lapomon. Oda vettek fel. 1992-ben végeztem és azóta dolgozom.
Jelenleg a belvárosban és a szőlőhegyi településrészen lakó kismamák, csecsemők és gyerekek ellátása a feladata a sokrétű munkát végző Hartung Vilmosnénak, aki várandósokat gondoz, nővédelmi tanácsadást tart, családlátogatást végez, nyomon követi az újszülöttek és az óvodáskorúak fejlődését, baba-mama klubot, babamasszázst és baba-mama tornát tart, valamint minden évben programot szervez az Anyatejes Táplálás Világnapja alkalmából. A védőnő önzetlen és magas színvonalú tevékenységét már eddig is számos szakmai díjjal ismerték el.
A védőnők
a várandósság első pillanatától kezdve vigyáznak a baba és a mama egészségére, testi és lelki épségére, munkájuk azonban jóval túlmutat a kötelező vizsgálatok elvégzésén. Felkészítik az anyukákat és az apukákat a csöppség érkezésére, megosztják velük a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat és az egész családot támogatják.
Hírek
2019. Június 24. 10:25, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombóvári díjazott az Év védőnői között
A Védőnők Napja alkalmából a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében adták át a Magyar Védőnők Egyesületének vezetői „Az év védőnője”-díjakat, melyek közül az egyiket egy dombóvári védőnő nyert el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

