Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2020. November 10. 09:17, kedd | Helyi

DOMBÓVÁRI FC - TEVELI MSE 2-1 (1-1)

DOMBÓVÁRI FC - TEVELI MSE 2-1 (1-1)

A 6. helyen álló Tevel csapatát látta vendégül a DFC az Ifjúsági Sporttelepen a bajnokság 12. fordulójában.

Kiegyenlített mezőnyjátékkal telt az első negyed óra, ahol láthatóan mindkét csapat a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt.
A 21.percben egy bal oldalon futó támadással sikerült a vendég támadóknak a védelmünk mögé kerülni, és Major Péter kíméletlenül kihasználta a ziccerét.
A vendég gól után sokkal nyíltabbá vált a találkozó, mert bátrabb támadójátékkal próbáltuk kiegyenlíteni a hátrányunkat, ami szűk 10 perc után sikerült is Horváth Árpád pontos és erős átlövés góljával.
A második játékrész elején emberelőnybe kerültünk, miután Bakó Viktor utolsó emberként szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő Horváth Árpáddal.
Az emberelőny után mentális fölénybe kerültünk az ellenfelünkkel szemben. Határozott magabiztos csapatvédekezéssel hárítottuk az egyre erőtlenebb teveli próbálkozásokat, viszont az ellentámadásaink során érezhető volt, hogy csak idő kérdése, mikor lesz nálunk az előny.
Az 57.percben ismét Horváth Árpád hozta megoldhatatlan feladat elé a teveli védelmet, akik már csak büntető árán tudták megállítani a rutinos támadónkat. A 11-est Tieger Endre végezte el, aki hidegvérrel helyezte a labdát a kapu bal oldalába.
A hátralévő időben mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de az eredmény már nem változott, így a fegyelmezett, lelkes játékunknak ezúttal győzelem lett a jutalma.

Dombóvári FC - Teveli MSE 2-1 (1-1)

Dombóvár:
Bogdán B. - Varga B., Tieger, Bedő, - Dobó (Gombos), Kocsis Zs. (Varga M.), Právics (Kalmár), Bán, Martinka, - Horváth Á., Kierdorf (Kis D.)
edző: Péter Imre

Tevel:
Laufer - Bajusz K., Bakó, Simon J., Sirok (Bajusz J.), - Farkas-Kozics (Csizmazia), Kovács R. (Tóth N.), Major, Reichert (Szedlacskó), Dombi, - Teszler
játékosedző: Simon József

gólszerzők: Horváth Á., Tieger E. illetve Major P.
kiállítva: Bakó (49.p)

Címkék: DFC, foci

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi

Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak

Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi

Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál

Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.