Hírek
2017. Május 03. 17:30, szerda | Helyi
Dombóvári ingatlanpiaci elemzés
Nem minden nyugati megyében drágák az ingatlanok – Tolna megyében meglehetősen alacsony az árszint
Az építkezésekre vonatkozóan a tavalyi év elején bevezetett 5%-os áfakulcs csak 2019 végéig szól, a fejlesztőknek eddig van idejük arra, hogy megépítsék és el is adják a lakásaikat. Az ezt követő időszakban elképzelhető az árak hirtelen megugrása és a kereslet apadása, az elemzők szerint az aggodalom már jövőre is visszafoghatja a projektek megvalósítását, így a hangsúly a már megkezdett tervek befejezésére helyeződhet.
Továbbra is jelentős az ingatlanok iránti érdeklődés
Az ingatlanpiacra jellemző hullámzó tendenciának köszönhetően márciusban erős volt a forgalom, a számok ugyan elmaradnak a tavalyi év azonos időszakától, a 2016 második félévén jelentősen túlmutatnak. Az adásvételek alalkulására is jellemző a területi kettéosztottság, míg egyes régiókban élénk a vásárlási kedv, addig más térségekben csak elvétve történik tranzakció. A népszerű települések közé tartozik a főváros, egyes vidéki nagyvárosok, az ország nyugati része, illetve a Balaton menti települések. Ezzel szemben a keleti városokban – néhány kivételtől eltekintve – stagnál vagy éppen csökken a lakáspiac, általánosságban elmondható, hogy a kisebb falvakban komoly kihívást jelent egy-egy ingatlan értékesítése. A különbség a típusok között is megmutatkozik, a családi házak kevésbé keresettek, míg a panellakások továbbra is nagyon kedveltek a vásárlók körében, mely az árakra is hatást gyakorol.
Nem minden nyugati terület népszerű
Az ország nyugati területei nem egyformán népszerűek, melyet az árak változása, illetve a jelenlegi árszínvonal is tükröz. Márciusban Somogy, Vas és Baranya megyében 22-26%-kal magasabb átlagos négyzetméterenkénti árakon volt megvásárolható egy ingatlan az előző év azonos időszakához képest, ehhez viszonyítva Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében visszafogottabb változás – 8-10%-os – érvényesült, míg Tolna megyében stagnálás mutatkozott.
A lakóingatlanok átlagárai az ország nyugati megyéiben (Ft/m2)
A Tolna megyében eladó ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai alacsonyak, a győr-moson-soproni viszonylattól 64%-kal, a Veszprém és Somogy megyei árszinttől 54%-kal míg Komárom-Esztergom átlagáraitól 38%-kal marad el.
Átlagos ingatlanárak Tolna megye egyes városaiban (Ft/m2)
Tolna megyében az egyes városok között nagymértékű különbségek mutatkoznak a téglalakások szegmensében: a térségben Paks és Bonyhád átlagárai kiemelkedőek, az itt tapasztalható 470-530 ezer Ft/m2 átlagárak országos viszonylatban is magasak. Ehhez képest Dombóváron és Szekszárdon 65-70%-kal, Dunaföldváron pedig 80%-kal kedvezőbb négyzetméterenkénti átlagárakon vásárolható meg az ingatlantípus. Megyei viszonylatban a Dombóváron eladó családi házak átlagos négyzetméterenkénti árai kedvezőek, a szekszárdi és paksi árszintnél 18-35%-kal alacsonyabbak, Dunaföldvárhoz képest pedig mindössze 5%-kal magasabbak az átlagos Ft/m2 árak.
Emelkedett az alku mértéke
Az értékesítéshez szükséges átlagos időt az elhelyezkedés és a típus együttesen határozza meg a lakáspiacon. A leggyorsabban a panellakások találnak gazdára, az ország keleti részén 68 nap, a nyugati városokban pedig 106 nap, míg a téglaépítésűek 94, illetve 157 nap alatt kelnek el. Az utóbbi időben az alku mértéke is egyre jelentősebb, erre az Észak-Alföldön volt a legnagyobb lehetőség, ahol a paneleket a meghirdetett árakhoz képest 6%-kal kedvezőbb áron vették meg. A téglalakásokból Észak-Magyarországon engedték a legtöbbet – 6%-ot – az eladók, míg a családi házak szegmensében országos viszonylatban 2-9%-kal kedvezőbb áron keltek el az ingatlanok.
Forrás:http://ingatlannet.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.