Hírek
2018. Szeptember 17. 13:17, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombóvári „Magyarország Legszebb Birtoka”

Szeptember 15-én második alkalommal adták át a „Magyarország Legszebb Birtoka-díjat”. Az elismerést a dombóvári Agrár-Béta Kft. érdemelte ki.
Idén a szakmai zsűri tagjai az első körben hét kategória 48 jelöltje közül választották ki azt a 21 döntős birtokot, melyeket júliusban személyesen végiglátogattak.
- Olyan gazdaságokat kerestünk, amelyeket példaképként mutathatunk azoknak az embereknek, akiknek nem sok köze van a mezőgazdasághoz, vagy azoknak, akiknek sok köze van hozzá, hogy lássák, hogy hova lehet eljutni egy-egy ágazatban - összegezte a díjkiírás célját Mátrai Zoltán főszervező. - A birtoklátogatások során alkalmanként még a szakembereket is óriási meglepetések érték, hiszen több helyen is a legmodernebb technológia alkalmazásával dolgoznak a termelők. Emellett fontos az esztétikai szépség is, hiszen ma, amikor ilyen komoly munkaerőhiánnyal küzdenek a gazdaságok, nem mindegy, hogy milyen környezetben telnek a napok. Mi pedig ezt díjazzuk.
A Gárdonyban rendezett nagyszabású gálaesten a verseny fővédnökeként jelen lévő Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke elmondta, hogy a versenybe csak az tud beszállni, talpon maradni és sikeres gazdává válni, aki a kitartó szorgalom és tehetség mellett naprakész tudással rendelkezik.
A „Magyarország Legszebb Birtoka-díjat” a dombóvári Agrár-Béta Kft. érdemelte ki. Az elismerést a cég ügyvezetője, Molnár István vette át. A fődíj mellett kihirdették az állattenyésztő (Gallus Kft.), a gyümölcstermesztő (Hunapfel Kft.), a szántóföldi növénytermesztő (Agrár-Béta Kft.), a kistermelői családi birtok (Dióliget), a kertészet (Specialmix Kft.), a szőlészet-borászat (Mészáros Borház) és a precíziós gazdálkodás (Lipták Farm) kategóriák győzteseit, valamint a közönségdíj (Bolyhos Pálinkafőzde) nyertesét is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.