Hírek
2013. Június 20. 15:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombóvári Művelődési Ház
„Dombóváron Pál- nap tájban Barátoknak, CSALÁDOKNAK örök nyár van!”
Idén avatjuk nagykorúvá Dombóváron a 18. alkalommal rendezendő Pál-Napi Vígasságunkat, melyet a Millecentenárium évében indított útjára a Művelődési Ház.
A jeles évek számadásra is késztetik a szervezőket és a támogató Önkormányzatot. Népi hagyományon alapuló (Péter-Pál - aratáskezdő nap), helyi történelemhez kötődő (Dombó Pál) múltidéző, jelen-bemutató és jövőbe tervező programokkal hiánypótló (nem volt városi fesztivál!), igényesen szórakoztató rendezvényt, népünnepélyt hoztak létre a kultúra terjesztői nem kitalált, hanem megtalált hagyományra építve. Négy fő terület köré szerveződnek a programok azóta is: az egészséges virtus, a folklór, a művészetek és az együttes, aktív kikapcsolódás, szórakozás köré.
A 18 év programjai, résztvevői részletezve megtekinthetők lesznek a nagykorúvá avatási szertartáson (2013. június 28. 1630) nyíló kiállításon, ezért csak néhány szálat fejtünk föl előre a múlt szövetéből. Nemzetközi nagymesterek látogattak Dombóvárra a Pál-Napi Vígasságokra a sakk, az íjászat, a képzőművészet, az erős emberek, a pipaszívás, zene- és színpadi művészet, szakácstudomány és sajtgyártás területéről.
Országos szervezetek összejövetelei mellett (pipaszívók, technikai és tömegsport, nyugdíjas vasutasok, nevelőszülők, veterán járművek) regionális találkozóknak (9 fúvószenekari, DJ találkozó, 3 megye viselete és táncai) kistérségi kulturális megmérettetésnek (Szomszédolás Kupa 8, Dombó Pál Várjátékok 9 alkalommal) is házigazdája volt a rendezvény. Bemutatta Tolna megye Pál nevű képzőművészeit, a Tamási Kistérséggel is szomszédolt.
A virtust kedvelők a színpadon kívül 11-szer mérhették össze tudásukat erős emberként, lassúsági pipaszívóként, 16-szor szabadtűzi sütő-főzőként és tekésként, 12-szer horgászatban, de a koronglövés, utcai kosár és röplabda is többször kihívást jelentett. A folklórt 7 aratóünnep, 15 táncház és a magyaron kívül 13 nép zenéje jelentette. A 25 kiállításból 4 volt népművészeti, a többiek rangos művészek (pl. Kő Pál, Deim Péter és Pál, Baky Péter, Somogyi Győző) és gyűjtők munkáiból álltak össze (ólomkatona, hangszer, települési relikviák, trófea, vasút, stb.). A közös szórakozás szinte minden évben felvonulásos toborzóval indult - huszárokkal, tűzoltókkal, rezesbandával, kisbíróval - saját köszöntővel. A Pál-ságot a Kispál és a Borz négyszer erősítette, mások blues, jazz, rock, rock and roll és más műfajú koncertet hoztak. 25 utcabál közül 12 alkalommal volt tüzeskedés - Szent Iván éjszakájára is gondolva: tűzugrás, tűzijáték, tűzzsonglőrök. Mindez a város 5 különböző helyszínén - de legsikeresebb mindenképpen a Művelődési Ház és környéke volt. Ezért idén is oda várják a szervezők és támogató Önkormányzat a vendégeket 3 napra – mely a nagykorúság és az újdonság jegyében szerveződik. Idén több a résztvevők aktivitása a várható programokban és magasabb a mérce a bemutatandó produkciók színvonalánál. A játékosság megtartásával számtalan színpadi meglepetés, igényesség várja a szombati családi délutánban a helyieket és városunkba érkezőket.
Vígadjunk együtt! (Részletek a város, a Művelődési Ház honlapján és az infoDombóvár.hu portálon.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

