Hírek
2012. Május 03. 14:19, csütörtök |
Sport
Forrás: mno.hu / MTI
Edzői utasításra okoztak sérülést

Súlyos eltiltásokat szabott ki a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) vezetősége a New Orleans Saints jelenlegi, illetve korábbi játékosaira a klub körül kialakult botránnyal kapcsolatban.
Az érintetteknek azért kell bűnhődniük, mert részt vettek Gregg Williams, a csapat védelmét irányító edző által létrehozott programban: a tréner 2009 és 2011 között olyan illegális prémiumrendszert működtetett, amelyből azokat a játékosait díjazta, akik úgy „ütötték ki” az ellenfél tagjait, hogy azok már nem tértek vissza a pályára.
Jonathan Vilmát, a Saints kiváló védőjét az egész 2012-es idényre eltiltották, Anthony Hargrove-nak – aki már a Green Bay Packers együttesét erősíti – nyolc, Will Smith-nek négy és Scott Fujitának – aki már a Cleveland Browns alkalmazottja – pedig három találkozót kell kihagynia.
Az ügy kapcsán korábban Sean Payton vezetőedzőt egy évre, míg Williamst, aki idén a St. Louis Rams gárdájához igazolt – szintén a védelemért felelős trénernek – határozatlan időre tiltották el. Rajtuk kívül a Saints általános igazgatója, Mickey Loomis nyolc, míg Joe Vitt helyettes vezetőedző hat meccsre szóló eltiltást kapott, melyet a szeptemberben kezdődő, 16 mérkőzésből álló alapszakasz során kell letölteniük.
A klub sem úszta meg az esetet, ugyanis a liga 500 ezer dollárra büntette meg, továbbá elvette az idei és jövő évi drafton (amatőr játékosbörze) második körös választási jogát.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:36, szerda | Sport
BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
2025. Július 30. 07:34, szerda | Sport
Ír-magyar - Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre
Jövő pénteken indul a jegyértékesítés a szeptember 6-i, dublini Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport
Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
2025. Július 27. 09:10, vasárnap | Sport
Döntetlennel kezdte az idényt a címvédő Ferencváros
Vezetett, ám végül csak 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Ferencváros szombat este az MTK otthonában a 228. örökrangadón, a labdarúgó Fizz Liga új idényének első fordulójában.