Hírek
2012. Július 25. 15:44, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Egy műgyűjtő képeivel gazdagodott a kaposvári Vaszary Emlékház
Egy műgyűjtő több százmillió forint értékű Vaszary-alkotásaival gazdagodott a kaposvári születésű festőművész egykori szülőházából kialakított emlékház.
A 14 festményt, illetve grafikát Molnár György budapesti orvos ajánlotta fel hároméves külföldi tartózkodásának idejére.
Horváth Gáborné, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója a gyűjtemény új darabjait bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a 2015 december végéig kölcsönkapott alkotások egy-egy darabját már láthatta a közönség a Szépművészeti Múzeumban, de így, a többi Vaszary-képpel együtt még soha semmilyen tárlaton nem szerepeltek a most Kaposváron kiállított képek.
Az igazgató tájékoztatása szerint mivel több százmillió forint értékű alkotásokról van szó, ezért át kellett gondolniuk, befogadják-e a megőrzésre néhány hónappal ezelőtt felajánlott gyűjteményt, végül vállalták, hiszen ezek a festmények és grafikák teljessé teszik a Vaszary János életművének különböző korszakait bemutató kiállítást. Hozzátette: Molnár György fővárosi galériáktól is kapott ajánlatot, ám miután személyesen járt az emlékházban és meggyőződött arról, hogy az elvárásainak megfelelő helyre kerülnek a képek, Kaposvár mellett döntött.
Az újonnan kiállított képekkel együtt jelenleg 80 festmény és grafika látható a Zárda utcai Vaszary Emlékházban. A kiállítást az érdeklődők - a nemzeti ünnepeket kivéve - előzetes bejelentkezés alapján tekinthetik meg. Ünnepnapokon - legközelebb augusztus 20-án - a tárlat ingyenesen látogatható.
Vaszary János (1867-1939) a modern magyar művészet egyik meghatározó alakja. Tanulmányait Budapesten, Németországban és Franciaországban folytatta. Az első világháborúban haditudósítóként a szerbiai hadszíntereken készített rajzokat és festményeket, majd a háború után a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Kiváló színérzékkel, rajz- és kompozíciós készséggel rendelkezett, számos stílust és technikát kipróbált. Egyszerre foglalkoztatta a népies hatású gobelin és a klasszicizáló táblakép. Festészetét gazdag színvilág, virtuóz ecsetkezelés jellemzi.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

