Hírek
2012. Február 18. 07:53, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Emberi világjárvány törhet ki, ha kiszabadulnak
A veszélyessége miatt az ENSZ továbbra is titkosításra javasol két tanulmányt, amely azt írja le, hogy kutatók miként módosították a madárinfluenza vírusát oly módon, hogy emberről is továbbterjedhessen.
Jelentette be pénteken Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A mutáns vírusok – a természetben fellelhetőkkel ellentétben – emlősök között is terjedhetnek, és emiatt fennáll a veszély, hogy emberi világjárvány törjön ki, ha kiszabadulnak, vagy a tanulmányokból szerzett információk felhasználásával illetéktelenek kezébe kerülnek.
A WHO nemzetközi szakértőkkel és amerikai biztonsági tisztségviselőkkel tartott kétnapos konzultáció után közölte: arra az elvi megállapodásra jutottak, hogy közegészségügyi okból ki kell adni az erről a témakörről készült tanulmányokat, de jelen esetben meg kell várni az alaposabb kockázatelemzést – mondta a szervezet szóvivője.
Eredetileg az amerikai kormány biológiai biztonságért felelő tudományos tanácsadó testülete, az NSABB kérte még decemberben két vezető tudományos laptól, az amerikai Science és a brit Nature magazintól, hogy ne publikálja a tanulmányok bizonyos részleteit.
A WHO a munkájukat bemutatni kívánó tudósok és az amerikai kormány közötti vitában foglalt állást. „Sokkal teljesebb körű elemzés kell a kutatások kockázatairól és hasznáról ezen a területen és magát a vírust illetően” – hangsúlyozta Gregory Hartl szóvivő.
A kutatást két csoport egymástól függetlenül végezte az Egyesült Államokban és Hollandiában. Amerikában a megrendelő, a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) azt kívánta megtudni, hogy milyen genetikai változtatásokkal történhet meg az emberre is veszélyes törzs kialakulása.
A H5N1 jelzésű madárinfluenza igen ritkán fertőz meg embereket, de folyamatosan jelen van a világban: december óta tíz ember halt meg miatta Egyiptomban, Indonéziában, Kambodzsában, Kínában és Vietnamban. Kínában ráadásul egy új, a baromfiállomány megvédésére használt vakcináknak ellenálló törzs jelent meg, amely már Vietnamban is fertőzéseket okoz, és kimutatták Bangladesben és Nepálban is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

