Hírek
2019. Július 10. 13:25, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Évadzáró a Dombóvári Focisuli Egyesületnél
A Dombóvári Focisuli Egyesület nemrégiben tartotta évadzáró rendezvényét, melyen a sportolók, az edzők, a vezetők és a fiatalok szülei, illetve testvérei vettek részt.
Az időjárás nem kedvezettek a szervezőknek, a zuhogó eső miatt a tervezett helyszínről - az Ifjúsági Sporttelepről - a Szekszárdi Szakképzési Centrum Esterházy Miklós Szakképző Iskolájának sportcsarnokába és az oktatási intézmény udvarára kellett költöztetni a programot.
Az utánpótlás-nevelést végző klub elnöke az 2018/2019-es bajnokságokban legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtott labdarúgókat jutalmazta. A különböző korosztályos csapatok játékosai közül az U7-esből Hirth Csenge, az U9-esből Hirth Bence, U11-esből Gyánó Marcell, az U13-asból Török Balázs, az U15-ösből Száraz József, az U16-osból Király Richárd, az U19-esből Szigetközi István, valamint a női együttesből Sári Enikő vehetett át elismerést. „Az évad trénere”-címet Óliás Zsolt érdemelte ki, „Az évad segédedzője”-díjat pedig Tóth Klaudia vihette haza.
Tárnok Zoltán arról is beszélt, hogy a Dombóvári FE támogatásával idén megvalósult a Szekszárdi Szakképzési Centrum Esterházy Miklós Szakképző Iskolájának sportcsarnok-felújítása és a József Attila Általános Iskola tornaterméhez tartozó öltözők vizesblokkjainak modernizálása.
Az egyesületi elöljáró köszönetét fejezte ki Nagy Szilveszternek, a Környe-Feed Kft. ügyvezetőjének az általa nyújtott nagylelkű anyagi segítségért és Právics Attilának, aki a kapcsolati tőkéjét mozgósította a klub működési feltételeinek javítása érdekében.
A remek hangulatú családi rendezvény futballmeccsekkel folytatódott, majd a fiatalok szüleinek, illetve szakvezetőinek első alkalommal meghirdetett főző- és sütőverseny eredményeit hirdették ki. Az elkészült finom ételeket a résztvevők közösen fogyasztották el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

