Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2013. Január 21. 10:25, hétfő | Helyi
Forrás: Kőszegi György

Évértékelő a Dombóvári Sportiskola Egyesületnél

Évértékelő a Dombóvári Sportiskola Egyesületnél

2013. január 19-én rendezte meg évértékelő összejövetelét a Dombóvári Sportiskola Egyesület.

A rendezvényen az edzők és versenyzők mellett a szülők és a hozzátartozók is részt vettek, valamint megtisztelte a rendezvényt Szabó Loránd polgármester, Ilia Anita sportreferens és Szűcs István a Dombóvár és Vidéke Víz- és Csatornamű Kft. igazgatója.

Kőszegi György Egyesületi elnök megnyitó szavai után Szabó Loránd köszöntötte a megjelenteket.

Kőszegi György elmondta, hogy jelenleg 110 gyermek látogatja rendszeresen az edzéseket, amely létszám szükséges ahhoz, hogy a jelen és a jövő versenyzőit is megtalálják a szakemberek.

Ezt követően a gyermekeket felkészítő edzők, Horváth Éva, Tancsa Norbert és Fehérvári Levente elevenítette fel az elmúlt év eseményeit. Beszéltek az edzésmunkáról, beszámoltak a helyi, regionális és az országos versenyeken elért eredményekről, valamint elmondták a 2013-as évre tervezett feladatokat is.

A beszámolók után átadásra kerültek az Év Úszója címek, valamint a Különdíjak is, melyekkel a kiemelkedően teljesítő versenyezők kerültek jutalmazásra.

Az Év Úszói: Bánfalvi Ákos, Rettegi Ákos, Halmai Blanka, László Ádám, Reizinger Dóra, Várteleki Richárd, Kőszegi Lilla, Fehérvári Anna, Tar Dávid, Nagy Viktória.

A Különdíjasok: Turi Bianka, Fehérvári Réka, Szigeti Petra, László Bence.

A hagyományokat megtartva az edzők, az egyesület vezetői és az úszó társak elbúcsúztatták a más egyesületbe igazolt, illetve az aktív sportolást befejező úszókat.

Kép: Díjazottak: hátsó sor balról jobbra: Turi Bianka, Halmai Blanka, László Ádám, Rettegi Ákos, Bánfalvi Ákos, Reizinger Dóra, Várteleki Richárd
első sor balról jobbra: Kőszegi Lilla, Tar Dávid, László Bence, Fehérvári Réka, Fehérvári Anna, Szigeti Petra, Nagy Viktória

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.