Hírek
2020. Január 29. 08:24, szerda |
Helyi
Forrás: Fekete István Kulturális Egyesület, fotók: Lang Róbert (sonline.hu)
Fekete István Emléknap Göllében
A nagy magyar író 120. születésnapjára emlékeztek január 25-én a szülőfaluban.
Az ünnepnap koszorúzással kezdődött. Szajcz Adrián, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Novák Márk Gölle község polgármester és Bodó Imre dombóvári helytörténész helyezték el a koszorút az író szobránál.
A szobrot, mely Farkas Pál szekszárdi szobrászművész alkotása, 1999. augusztus 20-án Dr. Kanyar József ny. levéltárigazgató, a Honismereti Szövetség elnöke avatta fel.
A koszorúzás után a népes közönség, Deres Károlyné gondnok vezetésével megtekintette az író szülőházában berendezett kiállítást. Az emlékházban négy teremben láthatók a relikviák, kéziratok, használati tárgyak és bútorok. Majd az író nevét viselő Művelődési Házban folytatódott a program.
Banda Zoltán önkormányzati képviselő, tanár felidézte Fekete István író életét, különös tekintettel az író göllei éveire.
– Nagy írónkra emlékezünk, aki végig hű maradt szülőföldjéhez, s nem feledkezett meg a szülőfalu egyszerű, de dolgos és értékes embereiről, akik között felcseperedett – hangsúlyozta.
Fekete István tíz éves korától kezdve egyre messzebb került szülőfalujától, a gyermekkori évek és kalandok viszont kitörölhetetlenek maradtak az író lelkéből. A műsort óvodás gyermekek és iskolások az író verseinek előadásával gazdagították.
Bodó Imre helytörténész a dombóvári Fekete István múzeumot mutatta be. Elmondta, hogy az emlékhelyet 1995-ben, 25 évvel ezelőtt alapította és eddig mintegy 55.000 ember kereste fel a földkerekség minden szegletéből. Ott három teremben láthatók az író relikviái. Fekete István a XX. század legnépszerűbb magyar írója, akinek eddig 47 kötete jelent meg és 2013-ban eladták a tízmilliomodik könyvét itthon, külföldön ez a szám mintegy másfélmillióra tehető. Megemlítette, hogy a Hungarikum Bizottság előtt van Somogy és Tolna megyék Értéktárbizottságainak a beadványa, annak érdekében, hogy az író munkássága legyen Hungarikum. Erre a döntésre vár a magyar olvasóközönség.
Ezután Banda Zoltán kisfilmeket vetített, majd az író Gölléhez kapcsolódó köteteit ismertette, s végül könyveit ajánlotta a népes hallgatóságnak. A rendezvény után sokan elmondták, hogy a legmegkapóbb az az 1971-ben készült kisfilm volt, melyben láthatták a régi Göllét és az író egykori pajtásait.
Fekete István Kulturális Egyesület
fotók: Lang Róbert (sonline.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.