Hírek
2015. Július 02. 10:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, fotó: secretdiaryofacampcou
Gyerektábor szabályosan
A gyerektáborokat hirdető vállalkozások között is akad olyan, amelyik a szabályok kijátszásával kíván nagyobb haszonra szert tenni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a nyári ellenőrzések során a szabályosan működő vállalkozók mellett gyakran találkoznak a szabályokat rendszeresen megszegő adózókkal is. A gyerektáborokat hirdető vállalkozások között is akad olyan, amelyik a szabályok kijátszásával kíván nagyobb haszonra szert tenni.
A gyermektáborok kínálatából választó szülőknek nemcsak arra kell figyelniük, hogy melyik lehetőség felel meg leginkább a család igényeinek, hanem arra is, hogy szabályos bizonylatokat kapjanak a tábor díjának befizetésekor. A táborok díját több részletben is lehet fizetni, amely tervezhetőbbé teszi a kiadást. A megfelelő bizonylat lehet géppel vagy kézzel kiállított számla, nyugta, pénzátvételi bizonylat, amelynek meg kell felelnie a számviteli törvényen túl az adójogszabályokban foglaltaknak is.
A megfelelő bizonylat azért is fontos, mert probléma esetén csak ennek birtokában tud reklamálni a szülő. Dokumentum hiányában elúszhat a táborra kifizetett több tízezer forint is. Ezért is érdemes a tábor kiválasztása előtt tájékozódni a szervezők megbízhatóságáról. Ehhez nyújtanak segítséget az adóhivatal honlapján elérhető adatbázisok.
A szülő számára mindig legyen gyanús, ha
- a bizonylatot későbbre ígérik a szervezők
- az előleg átvételekor nem kap semmilyen bizonylatot
- a teljes összegről szóló számla vagy nyugta nem tartalmazza a szükséges adatokat
- egyáltalán nem kap bizonylatot a szülő a befizetett összegről
Amennyiben szabálytalanságot észlel a szülő, közérdekű bejelentéssel fordulhat a NAV-hoz, amely alapján a hivatal kivizsgálja a panaszokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

