Hírek
2022. November 19. 10:00, szombat |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Hajléktalan társát gyújtotta fel egy férfi
A Vas Megyei Főügyészség eredményesen indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki Szombathelyen két hajléktalan ruházatát meggyújtotta, akik közül az egyik belehalt a sérüléseibe, míg egy hajléktalant késsel mellkason sz
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2022 augusztusában az egyik szombathelyi parkolóban közös italozás közben egy öngyújtóval meggyújtotta hajléktalan társának az egyik bokáján lévő kötést. A tűz átterjedt a sértett másik lábán lévő kötésre is, és mindkét alsó végtagra kiterjedő, II.-III. fokú égési sérüléseket okozott. A sértett kórházi ellátása során 2022 októberében elhunyt.
A sértett halála összefüggésbe hozható az általa elszenvedett égési sérüléssel, és az ennek következtében beálló többszervi elégtelenséggel.
Ezt követően a férfi 2022 októberében, Szombathelyen egy hajléktalanszállón, ugyancsak közös italozás közben az asztalon lévő késsel megszúrta egy másik sértett mellkasának bal oldalát, amelynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, de fennállt a súlyosabb sérülés bekövetkezésének lehetősége.
Közel két héttel később az elkövető egy szombathelyi lakóház előtti füves területen folyadékkal leöntötte, majd meggyújtotta a földön ittas állapotban fekvő újabb sértett ruházatát. A sértettnek sikerült eloltani a tüzet, azonban a gyanúsított cselekménye következtében a háta bal oldalán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos II. fokú égési sérülést szenvedett.
A Vas Megyei Főügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az őrizetben lévő, jelenleg halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatásának elrendelését.
A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója – az ügyészi indítvánnyal egyezően –a mai napon elrendelte a gyanúsított letartóztatását egy hónapra. A végzés jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

