Hírek
2023. Július 23. 09:00, vasárnap | Helyi
Három koncerttel zárul a DDRF Symphonic Band 9. nyári zenei tábora

Hangfestészet DDRF módra – koncertajánló
A szakmai továbbképzéssel felérő közös munka eredményét Keszthelyen, Kaposváron és Barcson is hallhatja a közönség. A koncerteken éppúgy helyet kapnak a szívbemarkoló, érzelmes darabok, mint a jazz- vagy a filmzenei kedvencek.
Szinte a kezdetek óta célja a DDRF Symphonic Band működésének, hogy a fúvószene sokszínűségét megmutassa a közönségnek. A 2015 óta működő projektzenekar egy évben kétszer áll össze. Nyári táboruk idén július 31. és augusztus 6. között zajlik Barcson, összesen 150 fős létszámmal.
A DDRF Symphonic Band-ben profik és amatőrök játszanak együtt. Zenei táborukban komoly, koncentrált munka folyik, amit mindannyian nagyon élveznek, és ami egyben felér egy szakmai továbbképzéssel is.Az évek során egy egymást szerető és tisztelő közösség alakult ki, amiben inspirálóan szabad élmény a közös zenélés és ami a közönségnek is hatalmas töltetet ad.
A DDRF Symphonic Band 2017-ben életre hívta a DDRF Minit, hogy utánpótlást neveljenek a 10-16 éves korosztályból. Az idei évben a „kicsik” hatvanan vannak, változatos, színes és lendületes térzene programmal készülnek.
Hangfestészet fúvós módra
Ahogy a koncert címe is sejteti, különleges hangversenyt hallhat a közönség. A műsorban szerepel az oboairodalom kivételesen szép darabja, ami a zenekar egyik alapítójának, Tóth Ada Eszternek köszönhetően fog fúvószenekari hangszerelésben megszólalni. Aki könnyedebb dallamokra vágyik, utazhat majd Aladdin varázsszőnyegén vagy felszállhat Noé misztikus bárkájára. A monumentális műben a fúvós hangszerek elefántokat, sirályokat, a csendes és a viharos tengert egyaránt festőien szólaltatják meg.
Szeretettel várják az érdeklődőket a koncertekre!
Hangfestészet DDRF módra – koncertek részletei:
2023. augusztus 4. (péntek) Keszthely
Balaton Színház, 8360 Keszthely Fő tér 3.
18:00 a DDRF Mini Fúvószenekar térzenéje,
vezényelnek: Kerekes Béla Szabolcs és Vörös István János
19:00 a DDRF Symphonic Band koncertje,
vezényel: Tóth Bence
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/788612266328838
2023. augusztus 5. (szombat) Kaposvár
Együd ÁrpádKulturális Központ – Agóra, 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2.
18:00 a DDRF Mini Fúvószenekar térzenéje,
vezényelnek: Kerekes Béla Szabolcs és Vörös István János
19:00 a DDRF Symphonic Band koncertje,
vezényel: Tóth Bence
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/227003100238819
2023. augusztus 6. (vasárnap) Barcs
Kaposvári SZC Dráva VölgyeGimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma előtti tér, 7570 Barcs, Szent László u. 13.
10:00 DDRF Symphonic Band és a DDRF Mini közös táborzárókoncertje,
vezényelnek: Tóth Bence, Kerekes Béla Szabolcs, Vörös István János
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1459061361571904
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.
2025. Október 17. 08:34, péntek | Helyi
Rangos elismerés az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén
Borbála Zsuzsannát, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnök asszonyát az „Év járási koordinátora” elismerő címben részesítették.
2025. Október 15. 09:01, szerda | Helyi
Gyászhír
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pápai Lajos életének 85. évében elhunyt.