Hírek
2018. Június 15. 16:18, péntek |
Belföld
Forrás: police.hu
Iskolásoknak árult drogot a nő – Több díler és fogyasztó is lebukott
A bíróság elrendelte csütörtökön az előzetes letartóztatását annak a 28 éves hajmáskéri nőnek, aki új pszichoaktív anyagokat adott el fiataloknak.
Egy 44 éves férfi tavaly ősztől egy bakonyi kisváros általános iskolájának szomszédságában és a település vonzáskörzetében élő fiatal- és felnőttkorú személyeknek adott el marihuánát és biofüvet. Utóbbival 14. életévüket be nem töltött diákokat is többször megkínált, akik közül volt, aki a későbbiek során visszatérő vásárlójává vált a gyanúsítottnak. A Veszprém megyei rendőrök április 17-én elfogták a zirci K. Dezsőt, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.
Az ügyben folytatott további adatgyűjtés eredményeként a nyomozók látókörébe került az a 28 éves hajmáskéri nő, akitől K. Dezső a bódító hatású szereket vásárolta. Emellett a hajmáskéri lakos 2018 márciusa óta rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagokat fiatalok számára is, több alkalommal egy veszprémi oktatási intézmény mellett. A veszprémi rendőrök összehangolt akció keretében a nőt június 5-én délután fogták el a megyeszékhelyen egy lakásban, ahol éppen a vásárlóit szolgálta ki. Előállították a helyi rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a Veszprémi Járásbíróság 2018. június 7-én elrendelt. A terjesztő otthonában tartott házkutatás alkalmával kábítószergyanús növényi törmelékeket és kábítószer-kereskedelemhez használatos eszközöket találtak a nyomozók, valamint a lakásban elfogták a nő segítőjét, egy 19 éves fiút is.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy egy 30 éves kislődi férfi rendszeres vásárlója a hajmáskéri nőnek, azonban a beszerzett új pszichoaktív anyagot nem csak saját szükségleteinek kielégítésére szerzi be, hanem azt viszonteladóként Ajkán és a vonzáskörzetébe eső településeken élő fiatal felnőttek részére is árusítja. Az adásvételekre több esetben egy általános iskola szomszédságában került sor. A férfi ellen az Ajkai Rendőrkapitányságon nem sokkal korábban már nyomozás indult, amelyet egyesítettek a veszprémi ügyhöz. A férfit június 7-én előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.
A Veszprémi Rendőrkapitányság a 28 éves nővel és a 30 éves kislődi férfival szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, a 19 éves segítő férfi ellen kábítószer birtoklása vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozás során nagy számban kerültek látókörbe új pszichoaktív szer-, illetőleg kábítószer-fogyasztók. A rendőrök Veszprémből és vonzáskörzetéből a fenti személyeken túl június 5-én tizennégy, 2018. június 7-én tizenhat személyt, míg Ajkáról és a környező településekről június 14-én további kilenc embert állítottak elő, közülük hetet kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt hallgattak ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

