Hírek
2012. Augusztus 27. 22:27, hétfő |
Helyi
Forrás: Közösségi Ház Kaposszekcső/Nagyné Tóth Erzsébet
Ismét nagyszerűen sikerült Kaposszekcsőn a Közösségi Házban rendezett napközis tábor!
Augusztus 6-tól egy hétig az 1-2. osztályosok, 13-tól pedig szintén egy hétig a 3-4. osztályosok élvezhették a programokat.
Hétfőn mindkét csoport a helyi nyugdíjasklub tagjaival gipszképet készített, délután pedig zsetonszerző ügyességi játékban vett részt.
Kedden Alsómocsoládra látogattak, ahol a vizes helyek élővilágával ismerkedtek, nádlevélből csónakot készítettek, halakat, madarakat figyelhettek meg. Délután az erdei tornapálya feladatait hajthatták végre. Sokuk számára igazi élmény volt: friss forrásvizet is ihattak!
Szerdán délelőtt a kicsik üveget díszítettek szalvétatechnikával és színezett homokkal, a nagyobbak pedig sportversenyen mérhették össze tudásukat, valamint bolondos képeket készíthettek pöttyökből, félkörökből. Délután mindkét csapatnak kerékpáros ügyességi verseny szerepelt a programjában, amit a körzeti megbízottak irányítottak.
Csütörtök délelőtt az 1-2. osztályosok színes fantáziaképet vághattak, ragaszthattak, színezhettek, a 3-4. osztályosoknak pedig az Evangélikus Diakóniai Otthon munkatársai találtak ki játékos mozgásos feladatokat. Később egy hajót készíthettek, ami remek nyári ablakdísszé válhatott. Délután a kisebbek végre szabadon, felnőtt irányítása nélkül tölthették idejüket. El kell ismerni, remek csapatszellemben veszekedés nélkül, egy-egy társuk irányításával játszották játékaikat. A nagyobbak kulcstartót csomóztak lakáskulcsuk számára, hogy ezután könnyebben megtalálhassák.
Pénteken mindkét csapat Pécsre kirándult. Évek óta hagyomány, hogy a tábor zárásaként egy-egy „nagykirándulásra” indulnak. Jártak már Patcán, Kaposváron, a Mecsextrémben, Abaligeten és Orfűn is. Idén vonattal vették célba Baranya megye székhelyét. Sok kicsi nem ült még vonaton, de a nagyoknak is hatalmas élmény volt az alagutak váratlan felbukkanása. A pécsi programban a Bányászati Múzeum és a Terrárium szerepelt. Ebédet a Mc Donaldsban kapott mindenki. Idén első alkalommal néhány szülő is elkísérte csemetéjét.
A táborban résztvevő közel hatvan gyermeknek újra tartalmas kikapcsolódást adott ez az egy hét, a szülők válláról pedig erre az időre levette a gyermekelhelyezés terhét. Az idén is mint eddig mindig, a kaposszekcsői gyermekek táboroztatásának költségeit átvállalta az önkormányzat, a nem helybelieknek is csak önköltséget kellett fizetni, mert minden segítő felnőtt szabadidejében, társadalmi munkában foglalkozott az iskolásokkal.
Köszönet illet meg mindenkit!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

