Hírek
2022. Február 21. 08:00, hétfő |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Jelentősen visszaesett a héten az új fertőzések száma Romániában

Romániában jelentősen visszaesett a héten az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, míg az elhalálozásoké stagnál, a tetőzés jeleit mutatja.
A stratégiai kommunikációs törzs vasárnap közzétett adatsora szerint ezen a héten valamivel több mint 100 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, ami csaknem 40 százalékkal marad el a múlt heti 160 ezer új fertőzéstől, illetve fele a két héttel korábbi 200 ezret meghaladó csúcsnak. Az egészségügyi szakemberek szerint Romániában február első napjaiban tetőzött a járvány ötödik hulláma, február 9-e óta pedig a napi esetszám már rendre kisebb, mint az utóbbi két hét átlaga.
Vasárnap - a hétköznap szokásosnál kevesebb teszt kiértékelése alapján - több mint egy hónapja először jelentettek ismét tízezernél kevesebb új fertőzöttet. Legutóbb január 17-én volt négy számjegyű a napi fertőzésszám. A vasárnapi 7697 új fertőzés nem sokkal több mint harmada az utóbbi két hét átlagának, a vasárnapi összegzésben szereplő 66 haláleset pedig alig több mint fele a kéthetes mozgóátlagnak (130).
Heti összevetésben a halálesetek száma mintegy tíz napja heti ezer körül stagnál, a tendencia azonban már enyhén csökkenő, ahhoz képest, hogy az áldozatok száma február 1-je és 16-a között - vagyis amikor már a napi esetszám csökkenni kezdett - csaknem megduplázódott.
Az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás is enyhült: vasárnap 9177 beteget ápoltak a Covid-kórházakban, ami 13 százalékos csökkenés a múlt vasárnapi adathoz képest. A súlyos betegek száma már két hete 1100 felett mozog, vasárnap 1104 fertőzött részesült intenzív terápiában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.