A Fazekas Gáspár és Halmainé Horváth Katalin edzők által felkészített tehetséges fiatalok remek teljesítménnyel rukkoltak ki a közel száz résztvevőt felvonultató vetélkedőn: az ügyességi és a futószámokat követően négyszer a dobogó tetejére, hétszer a második fokára, két alkalommal pedig a harmadik lépcsőjére léphettek. Az U13-as korcsoportban, valamint a 2008-ban és 2009-ben születettek mezőnyében a legjobban Szőke Hédi szerepelt, aki a sprintet, illetve a távolugrást is megnyerte. Lakatos-Lamm Bence és Bite Mihály egyszer-egyszer győzött. Nagy Fruzsina, Kovács Zoé, Ozorai Zsóka, Faour Míra, Müller Botond és Marton Botond egyszer-egyszer a második lett. Ozorai Zsóka és Marton Bence egy-egy harmadik helyezést is begyűjtött.
A Dombóvári VASE versenyzőinek eredményei:
2008-ban és 2009-ben született lányok:
60 méteres síkfutás: 4. Kovács Zoé
600 méteres síkfutás: 2. Nagy Fruzsina
Távolugrás: 2. Kovács Zoé, 4. Fónai Rebeka, 7. Nagy Fruzsina
2007-ben született lányok:
60 méteres síkfutás: 1. Szőke Hédi
600 méteres síkfutás: 2. Ozorai Zsóka, 4. Faour Míra
Távolugrás: 1. Szőke Hédi, 3. Ozorai Zsóka
Magasugrás: 2. Faour Míra
2008-ban és 2009-ben született fiúk:
600 méteres síkfutás: 2. Müller Botond
Távolugrás: 4. Lakatos-Lamm Bence, 5. Müller Botond
Magasugrás: 1. Lakatos-Lamm Bence
2007-ben született fiúk:
60 méteres síkfutás: 1. Bite Mihály
Távolugrás: 3. Marton Bence, 5. Raptisz Alekszisz
Magarugrás: 2. Marton Bence, 5. Bite Mihály, 6. Kovács Dávid, 7. Raptisz Alekszisz
Kislabdahajítás: 6. Kovács Dávid
Hírek
2019. Szeptember 26. 15:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Jól kezdték az őszt az atléták
Szeptember 19-én Szekszárdon a dél-dunántúli régió egyéni pályaversenyével folytatódott a Sport XXI Utánpótlásnevelő Program. A Dombóvári VASE népes csapattal vett részt a megmérettetésen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

