Hírek
2012. Szeptember 10. 14:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Jubileumi tanévnyitó a Belvárosi Általános Iskolában

„Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat…”
1982. szeptember 1-je több száz dombóvári kisdiák életében nagy változást hozott, ugyanis új iskolában folytatták, vagy kezdték meg tanulmányaikat. A tanulócsoportok létszámának ugrásszerű emelkedése új intézményt hívott életre. 30 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Molnár György Általános Iskola. A tanulóifjúság 3 intézményből érkezett: osztályközösségeket és pedagógusokat helyeztek át az új Hunyadi téri épületbe a Zrínyi Ilona Általános Iskolából, a Gárdonyi Géza Általános Iskolából és az Ének-zenei Általános Iskolából.
Az ünneplés másik apropója volt, hogy 1903 októberében, 110 évvel ezelőtt alapították a Zrínyi Ilona Általános Iskolát. A nagy múltú intézményt 2004-ben összevonták a Molnár György Ált. Isk.-val, mivel a tanulólétszám nagymértékben csökkent.
Az ünnepi évnyitón, az iskola zászlajának felavatása után külön köszöntötték a korábbi igazgatókat és helyetteseket, a polgármester urat, az egykori Művelődési Osztály vezetőjét, valamint a valaha itt tevékenykedő pedagógusokat és technikai dolgozókat. Szenyériné Szabolcska Julianna igazgatónő ünnepi beszéde nyomán a meghívott vendégek – többen könnyes szemmel – emlékeztek a közös múltra. A műsort Királyné Oletics Szerén, Kraussné Papp Éva és Nyári Éva állította össze, melyben iskolánk ifjú- és öregdiákjai, rangidős, illetve nyugdíjas tanítói is szerepet vállaltak. Fellépett a Kapos Kisrigók Kicsinyek Kórusa és a Kapos Gyeremekkar Főbusz Nóra vezetésével, hangszeren közreműködött Sarkadi Ferenc és Pápai László.
Az évnyitót megelőző iskolakóstolón a jelenlegi pedagógusok körbevezették az épületben a vendégeket, együtt megtekintették a fotómontázsból készült emlékfalat is. A nyugdíjas kollégák segítségével készült tabló a dolgozók névsorával szintén megállásra és visszaemlékezésre késztet. Az évnyitó utáni összejövetelen Csáky László, az iskola első igazgatójának emlékező gondolatai nyitották meg a kötetlen beszélgetést.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.
2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi
Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó
Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003