Hírek
2013. December 06. 10:05, péntek |
Helyi
Forrás: TMKH
Két halfajra feloldották a halfogási tilalmat
Feloldották a halfogási tilalmat két halfajra a Kapos folyón és a Sió csatornán.
A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága a Halgazdálkodási hatósággal egyeztetve feloldotta az ezüst kárászra és a törpe harcsára vonatkozó, - a Kapos folyón és a Sió csatornán elrendelt - általános halfogási tilalmat. A többi halfajt illetően továbbra is fennáll a halfogási tilalom.
2013. szeptember 29-én cukorgyári melléktermék, közismertebb nevén vinasz szennyezte be a Kapos folyót majd a Sió-csatornát, melynek következtében a halállomány egy része - a fellépő oxigénhiány miatt - elpusztult. A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatósága az eseményt követő napon - a halállomány védelmének céljából - általános halfogási tilalmat rendelt el a szennyezéssel érintett vízterületeken.
A jelenlegi adatok szerint a szennyezés levonult az érintett halgazdálkodási vízterületekről, és a víz színe illetve szaga a szennyezés előtti időszakra jellemző állapotúvá vált. A két fajra vonatkozó halfogási tilalom eltörlését tovább indokolja, hogy az ezüst kárász és a törpe harcsa nem tartozik a régió őshonos halfajai közé, illetve az ezüst kárász jelentős túlsúlyt képviselt az állományfelmérő halászatok során fogott halak fajösszetételében. A Halgazdálkodási hatóság az őshonos halfajok tekintetében továbbra is elengedhetetlennek tartja a tilalom fenntartását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

