Hírek
2018. Május 29. 17:12, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Közelebb Hargitához

Közgyűlést tartott a Tolna Megyei Önkormányzat kedden.
A Fehérvári Tamás vezette ülésen többek között rendkívüli támogatás igényléséről döntöttek, és elfogadták az önkormányzati cégek, illetve a megyei rendőrfőkapitány beszámolóját. Téma volt a foglalkoztatási paktum projekt, és a Hargita megyével kötendő testvérmegyei kapcsolat is.
A Tolna Megyei Önkormányzat közel 13 millió forint rendkívüli támogatásra nyújtja be pályázatát. Az ily módon rendelkezésre álló forrást területfejlesztéssel összefüggő kiadásokra fordítják.
A grémium előtt Szabó Csaba megyei rendőrfőkapitány jelent meg, aki Tolna megye közbiztonsági helyzetét értékelte a múlt év statisztikáinak tükrében. Kiderült, hogy a mindennapi rendőri feladatok mellett akadt egyéb munka is, méghozzá az illegális migrációhoz köthető határvédelem területén. A megfelelő szolgálatszervezésnek köszönhetően a megye állampolgárainak biztonságérzete nem romlott. Ehhez hozzájárult a magas színvonalú feladat-végrehajtás, ami a bűncselekmények számának csökkenésében is megmutatkozott. Fehérvári Tamás köszönettel illette a rendőrség munkáját.
A Közgyűlés tagjai a Tolna Megyei Foglalkoztatási Paktum aktualitásaival is megismerkedtek. A konzorciumban megvalósuló projekt már számos tanácskozást tudhat maga mögött, melyeken a tagok stratégiát, akciótervet és munkaprogramot alkottak. A foglalkoztatás javítása terén vállalt célkitűzések javarészt teljesülnek, s ahol az időközben felmerülő változások indokolttá teszik, ott új irányokat követnek. Ennek köszönhető, hogy az október végéig kitűzött 210 fő bevonása a programba, majdhogynem teljesült: április végéig 191 hátrányos helyzetű álláskereső vagy inaktív személy csatlakozott.
Számos közös vonás lelhető fel Tolna és az erdélyi Hargita megyék között – áll a javaslatban, amely a két megye testvérkapcsolatának megkötését veszi górcső alá. Az együttműködési megállapodás alapját képezi, hogy szűkebb hazánkban jelentős mértékű székely lakosság él. A közös identitás, kultúra és hagyományok mind erősítik az összetartozást, melyet már csak hivatalos formába öntve kell a két megye vezetőjének kézjegyével ellátnia – erre várhatóan szeptemberben kerül sor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.
2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi
Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó
Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003