Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2019. Február 13. 11:00, szerda | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Kulccsal ment be lopni

Kulccsal ment be lopni

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kisvaszari lakos ellen.

A 25 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2019. január 16-án napközben úgy ment be egy kurdi házba, hogy a melléképület ajtajában hagyott kulcscsomóval kinyitotta a bejárati ajtót, majd a lakásban kutatást végzett, és a nappaliból 200 000 forint értékű arany ékszereket, a kamrából pedig mintegy 10 000 forint értékben élelmiszert lopott. Az elkövető ezt követően a garázsba is bement, majd szétnézett az ott parkoló autóban, abból azonban nem lopott el semmit.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, hogy az ékszereket különböző zálogházakba adta be. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A rendőrök az ékszereket megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadják.

Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le.

A fotó illusztráció.

Címkék: lopás, rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi

Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát

Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.

2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum

Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.

2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi

Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron

Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.

2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi

Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő

A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.