Hírek
2024. Augusztus 27. 14:22, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Lázár János: működik a Keleti pályaudvar
Működik a Keleti pályaudvar, a MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint helyreállt a vasúti közlekedés - közölte az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Lázár János bejegyzésében kiemelte, köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán, valamint megköszönte az utasok türelmét, megértését és közreműködését is.
Megköszönte továbbá azoknak a médiatermékeknek a munkáját is, amelyek gyors és korrekt tájékoztatást adtak, ellentétben azokkal az orgánumokkal, amelyek néhány politikussal együtt "a pánikkeltést és uszítást választották". Ez biztos nem segített sem az utasokon, sem a kialakult helyzeten, sem pedig a MÁV munkatársain - állapította meg.
A miniszter Vitézy Dávidra utalva úgy fogalmazott, hogy "Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen, közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot".
Azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemezni, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg - hangsúlyozta Lázár János, megjegyezve, hogy még akkor sem, ha Vitézy Dávid "főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul".
"A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt" - írta a miniszter.
Lázár János azt hangoztatta, hogy az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés.
"Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több. Ezért hirdettem meg az 5 pontos közlekedési akciótervet. Nagy szavak és látványtervek helyett előbb sok kis tett kell. A hergelés és hőbörgés ezen nem segít! Sőt! Csak árt" - zárta sorait a miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

