Hírek
2012. Szeptember 25. 13:52, kedd |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Élménytábor a Balaton-felvidéken
A Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft. a Belvárosi Általános Iskolával karöltve pályázatot készített iskolai gyermekprogram támogatására.
A nyertes pályázatnak köszönhetően az iskola hatodik évfolyamos tanulói (4 osztály) és a kísérő pedagógusok szeptember 12-től 14-ig élménytáborban vehettek részt a Balaton északi partján. E táj természeti, geológiai adottságaival, történelmi és irodalmi emlékhelyeivel lenyűgözte a tanulókat. Az erdei iskolai program szakmai vezetője Somfalvi Józsefné volt.
Kirándulásunk kezdetén a déli parton – iránytű és tájoló segítségével – „bemértük”, hogy merre utazunk a következő három napban. Keszthelyen a Balaton Múzeumban – 2011-ben az év múzeuma - megismerhettük a tó kialakulását, állat- és növényvilágát. A balatoni halak akváriuma mellett a kiállításon megtekinthettük a tavat övező domb-és hegyvidék erődítményeit, valamint az utóbbi fél évszázad fürdőkultúráját is tanulmányozhattuk. A 101 helyiségből álló Festetics kastély gyönyörű termeivel, könyvtárával bámulatba ejtette érdeklődő látogatóit. A Hintómúzeumban a 18-19. századi főúri életformához kötődő kocsikat, hintókat és lovas szánokat szemlélhettük meg. A szökőkút előtt csoportképeket készítettünk háttérben a barokk kastéllyal. Első nap a Szent György-hegyi túrán "teszteltük" a kitartásunkat, fizikai erőnlétünket. Mindannyian jelesre vizsgáztunk, testközelből csodálhattuk a bazaltorgonákat, s távcsöveken "keresztül" a tanúhegyeket. Nem volt azonban "szerencsénk" a Szigligeti várral, ugyanis felemelkedve a magaslatra zárva találtuk a nemrégiben helyreállított romot. Este mindenkinek jólesett a pálkövei táborban feltálalt vacsora; majd a szobákat elfoglalva újból erőre kaptunk.
A szerdai harmincfokos meleg után csütörtökön esőre, hidegre ébredtünk. A salföldi majorságban az ősmagyar állatok behúzódtak éjjeli szálláshelyükre. Kékkúton megtöltöttük flakonjainkat Theodora forrásvízzel, majd a kővágóörsi kőtengernél álltunk meg, amely úgy jött létre, hogy a fehér homokot vulkanikus hévizek szilárdították a Pannon- tenger visszahúzódásakor. Délután megcsodálhattuk a páratlan geológiai csodát, a Hegyestűt. A vulkáni lávakitörés végigcsorgott a kúp oldalán, a bennrekedt bazalt körül lekoptak a kövek az idők folyamán, így ma a szorosan egymáshoz simuló orgonasípok adják a kúp formáját.
Pénteken az örvényesi vízimalomban a molnár begyújtott a tiszteletünkre. Működésbe hozta a malmot, melynek fakerekét a Pécsely-patak kis vízesése mozgatja. A tihanyi visszhang kipróbálása után utunkat az Apátságban folytattuk, I. András sírjánál megálltunk csendben, majd az alapítólevél másolatát tanulmányoztuk. Kirándulásunk végén irodalmi sétát tettünk Balatonfüreden a Jókai Emlékmúzeumban. A Tagore sétányon kis szabadidőt kaptak a gyerekek.
Az utazótáskánkban hazafelé már nemcsak ruhák, hanem sok-sok élmény és új ismeret lapult.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon












