Hírek
2015. November 19. 17:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.dombovar.hu
Megkezdődött a tervezett kerékpár-túraútvonal kitisztítása
A kerékpárútvonal Dombóvár esetében a Gunarasi kápolnától, a Viesmann mögötti területen áthaladva Szarvasdig 2,4 km, Szarvasdtól Nagypáltelepig 1,2 km.
Dombóvár Város Önkormányzata a MÁV Zrt. Területi Igazgatóságával kötött egy megállapodást, mely Dombóvár és Szarvasd Mezőgazdasági szennyvíztelep közötti, forgalomból kivont vasúti töltés a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével való kitisztítására vonatkozik.
A döbröközi önkormányzat is vállalta, hogy a Szarvasd-Nagypáltelep közötti vasúti töltés nyomvonalát közfoglalkoztatottak bevonásával kitakarítja és járhatóvá teszi. A munka két héttel ezelőtt kezdődött, és hamarosan véget is ér. Megfogalmazódott egy elképzelés arról, hogy a jövőben ezen a szakaszon egy kerékpárútvonal kialakítását tervezik, amely mind a turizmus, mind a helyi gazdaság fejlesztését szolgálnák. A kerékpárútvonal Dombóvár esetében a Gunarasi kápolnától, a Viesmann mögötti területen áthaladva Szarvasdig 2,4 km, Szarvasdtól Nagypáltelepig 1,2 km, Döbrököz esetében pedig Nagypálteleptől a Tüszküs-hegyig tart, amely 2,4 km.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

