Hírek
2018. Szeptember 11. 08:34, kedd |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: Tolnavár
Megújult a háziorvosi rendelő Dalmandon

Átadták a mintegy 50 millió forintból felújított háziorvosi rendelőt a Tolna megyei Dalmandon szeptember 7-én, pénteken.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az eseményen azt mondta: Tolnában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél több helyen fejlődjön az egészségügyi infrastruktúra.
Hangsúlyozta, a kistelepülések érdekeire tekintettel a kormány és a megye vezetése már évekkel ezelőtt is arra törekedett, hogy az e célra szánt forrásokat úgy osszák szét, hogy annak nagy részét ne egy-egy település, hanem sok kapja meg az alapellátást javító projektjeik megvalósítására.
Így újulhattak meg orvosi rendelők az elmúlt másfél évben Szakályban, Bonyhádon, Nagymányokon, Dombóváron, Kaposszekcsőn, Csikóstőttősön és egyebek mellett Attalán is - mondta Potápi Árpád János. Hozzátette, emellett jutott támogatás a bonyhádi és a dombóvári kórház beruházásaihoz is.
Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP), a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a 109 települést magába foglaló és mintegy 230 ezer lakosú Tolna megye 27,5 milliárd forintos TOP-forrást nyert el a jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban.
Úgy vélte: a pénzből megvalósuló beruházások az oktatástól az egészségügyön át a közlekedés javításáig hozzájárulnak ahhoz, hogy a megye települések komfortosabbak, élhetőbbek legyenek, csökkenjen, megálljon az elvándorlás.
A közgyűlési elnök felhívta a figyelmet arra, hogy készül a magyar falu program, amelynek köszönhetően további források jutnak a kistelepülések fejlesztésére.
Az eseményen elhangzott, hogy a több mint 1200 lakosú Dalmand háziorvosi rendelője szociális blokkal bővült és teljes felújításon esett át, beleértve az energetikai és épületgépészeti korszerűsítést, valamint az akadálymentesítést is.
A beruházáshoz kapott mintegy 44 millió forint európai uniós és hazai pályázati forráshoz az önkormányzat és a Dalmand Zrt. összesen 6 millió forinttal járult hozzá.
Bondorné Nagy Ibolya Julianna független polgármester jelezte: a háziorvosi rendelő felújítása két évig tartó összehangolt munkát kívánt, az átadás jelentős esemény a község életében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.
2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi
Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó
Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003