Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2020. Július 21. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI, fotó: Facebook

Modern, térítésmentesen használható, állami forrásból megvalósuló sportparkot adtak át Sásdon

Modern, térítésmentesen használható, állami forrásból megvalósuló sportparkot adtak át Sásdon

A mintegy száz négyzetmétert felölelő létesítményhez az észak-baranyai város önkormányzata biztosította a területet, annak beruházója pedig a Nemzeti Sportközpontok volt.

A Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretéből elnyert tizenötmillió forintos forrásból megvalósult, mintegy száz négyzetmétert felölelő létesítményhez az észak-baranyai város önkormányzata biztosította a területet, annak beruházója pedig a Nemzeti Sportközpontok volt.

A sásdi önkormányzat üzemeltetésébe kerülő parkban egyebek mellett has- és hátizom erősítő gyakorlatokra és fekvőtámasz gyakorlatokra, valamint lépcsőzésre, bordásfalon végezhető gyakorlatokra és függeszkedésre, húzódzkodásra alkalmas eszközöket helyeztek el.

Mint azt Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a pénteki ünnepélyes átadót követően az MTI érdeklődésére elmondta, a park a város első szabadtéren felállított testedző eszközöket is tartalmazó sportparkja, így az várhatóan - már csak az újdonság varázsa miatt is - nagy népszerűségnek örvend majd a fiatalok és az idősebbek körében is.

Közölte: a most átadott sásdi és a többi hasonló beruházások támogatásával a kormányzat egészséges életmódra szeretné ösztönözni az embereket, fontos kormányzati cél ugyanis a mindennapos testmozgás támogatása, ahogy a fiatalok egészséges életmódra nevelése is nemzeti ügy Magyarországon.

A képviselő szerint a program keretében választókerületében Szigetváron, Szentlőrincen, Siklóson, Sásdon és Harkányban megépült sportparkok pontosan ezeket a célokat szolgálják.

Beszámolt arról, hogy várhatóan egy év múlva a sásdiak egy újabb fontos mérföldkőhöz érkeznek a sportolási lehetőségek tekintetében, hiszen jövő évben befejeződhet a városi tanuszoda építése is.

Címkék: Sásd, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.