Hírek
2016. Január 11. 20:41, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Mozgalmas hétvégéjük volt a dombóvári tűzoltókak
Kilenc műszaki mentéshez és négy tűzesethez riasztották a megye tűzoltóit az elmúlt hetvenkét órában.
Tűzesetek:
Nak Fő utcájában egy családi ház padlásán keletkezett tűz pénteken késő este, ahol a padláson tárolt anyagok égtek. A lángokat a lakóknak sikerült megfékezniük, azonban az oltásban részt vevő három személy könnyű sérüléseket szenvedett. A mentősök megvizsgálták őket, nem kellett kórházba szállítani egyiküket sem. Mivel felmerült a szándékosság gyanúja, a tűz pontos okának kiderítése miatt tűzvizsgálati eljárás indult.
A naki tűzesettel egyidőben Tamásiban a Szarka hegyen egy családi ház padlásterében keletkezett tűz a kémény rossz állapota miatt. A tűzhöz a tamási önkormányzati és a dombóvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik egy sugár, valmint kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet, majd ventillátorral átszellőztették az épületet. A ház lakói, egy öttagú család ideiglenesen rokonokhoz költözött.
Műszaki mentések:
Nyerges vontatóval ütközött egy hatszemélyes kisteherautó a 61-es úton Dombóvár közelében a dalmandi bekötőnél péntek reggel. A kamionban egy, a kisteherautóban hat személy utazott, a mentősök tájékoztatása szerint mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek a balesetben, a helyszínen ellátták őket. A műszaki mentést a dombóvári hivatásos tűzoltók végezték. A nyerges vontató üzemanyagtartálya megsérült a balesetben, elfolyt a gázolaj, amit a közútkezelő szakemberei itattak fel az úttestről . A műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott.

Egy tehergépkocsi hajtott az út menti árokba Döbröközön péntek délután. A teherautó gázpalackokat szállított, ezért a dombóvári hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi mobil labort is a helyszínre riasztották, valamint iparbiztonsági helyszíni szemlét is végrehajtottak. Személyi sérülés nem történt a balesetben, és sem a rakomány, sem a jármű nem sérült meg. A tehergépkocsit védősugár biztosítása mellett egy daru emelte ki az árokból.

Még pénteken is akadt munkájuk a szekszárdi és dombóvári hivatásos tűzoltóknak a hó és ónos eső súlya alatt letört faágak eltávolítása miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

