Hírek
2011. November 22. 07:44, kedd |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Nem fogadták el a kormány lemondását

Testületileg benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az arab országot irányító katonai tanácsnak, amely azonban a lemondást nem fogadta el – jelentette hétfőn a helyi hírközlés.
A kormány azután nyújtotta be testületileg a lemondását, hogy a főváros, Kairó központjában, a Tahrír téren tüntetők összecsaptak a rendőrséggel. A korábbi hírek arról szóltak, hogy a Mohammed Huszein Tantávi tábornagy vezette tanács elfogadta a kabinet lemondását, de addig nem jelenti ezt be, amíg nem állapodnak meg az új kormányfő személyéről.
A három napja tartó csatározásokban legalább 24 tüntető vesztette életét. A tiltakozók elégedetlenek a katonai kormányzással, szerintük túl lassú az átmenet a civil kormányzáshoz. A március elején, Hoszni Mubarak volt elnök hatalmának megdöntése után hivatalba lépett, Eszám Saraf vezette egyiptomi kormányt folyamatosan bírálták minden oldalról, mondván, semmilyen eredményt nem ért el, és alá van rendelve a katonaságnak.
Mint arról korábban beszámoltunk, folytatódtak az összecsapások a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartók között hétfőn a kairói Tahrír téren és környékén; az egészségügyi minisztérium közlése szerint az újabb megmozdulások szombati kezdete óta szerte az országban – hivatalosan – 22 ember halt meg ezekben az erőszakos cselekményekben.
A legfelső katonai tanács november 28-ára írta ki a civil kormányzásba való átmenet kezdetét jelző parlamenti választások első szakaszát. A választást több szakaszban, több hónapra elnyújtva tervezik megtartani. A katonai tanács az erőszakos cselekmények ellenére egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy ne halasszák el a voksolást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.