Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2013. December 05. 08:14, csütörtök | Helyi
Forrás: orientpress.hu

Nem ússzák meg – medencébe küldik az alsósokat

Nem ússzák meg – medencébe küldik az alsósokat

Kötelező lesz az úszásoktatás az általános iskolák alsó tagozatában – döntött a kormány, mondván, a felnőtt társadalomnak csak kis része rendelkezik vízbiztos tudással, így kevesen is tudják azt továbbadni.

Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára szerint szakmailag a fiatalabb, 6-7 évesek oktatása a leghatékonyabb, és a szövetség pedig a kormányzattal együtt keres megoldást a keleti régiókban tapasztalható 'krónikus uszodahiányra'.

A mindennapos testnevelés bevezetésével sok iskola önként vállalta az úszásoktatást is. A szakértő elmondása szerint ez segíti a sport lényegét, hiszen az úszásoktatásban fontos, hogy korán kezdjék. Nem túl biztatóak az adatok: “Nagyon nagy szükség van arra, hogy minél hamarabb megtanuljunk úszni, mert a tizenéveseknek kb. 35-40 százaléka tud csak úszni. Az arány még rosszabb, ha a nyílt vizet nézzük, ahol még több dolgot kell tudnia az embernek” – fejti ki a szakértő. A felnőttek közül még kevesebben, mindösszesen 15 százaléknyian rendelkeznek biztos úszástudással. “Minél többen tanulnának meg most a fiatalok úszni, annál nagyobb lenne utánpótlás a felnőtt generációnak” – magyarázza a főtitkár. A szövetség azt támogatná, ha 1-2. osztályban indulna az oktatás, mert így használhatnák ki a valódi előnyeit a programnak: 10 éves korra már vízbiztonsággal és biztos úszástudással rendelkeznének a gyerekek.

Az oktatás a siklással kezdődik, háton és hason, amíg el nem jutnak a pillangóúszásig. A biztos tudás elsajátítása nagyban függ attól, hogy heti hány alkalommal vesz részt a gyerek az oktatáson. “Ha heti 2-3 óra van, akkor fél év alatt meg lehet tanulni. Amerikában sok helyen testnevelés óra címén csak úszni tanulnak, így három hónap alatt meg is van a tudás” – mutat rá Szabó Tünde. A vélekedésekkel ellentétben az úszás annyira nem is olcsó sport: a vízfelületet is meg kell fizetni, ezért ha valakinek nincs rá kerete, akkor nem tudja elvinni a gyereket.' A Szövetségnél most elindultak olyan programok, amik a kormányzati programot segíti: támogatjuk anyagilag, hogy ki tudják fizetni a pályadíjakat, belépőjegyeket.” Komoly tömegekkel fog tehát nőni az uszodákat látogatók száma, ami a Szabó szerint nem fogja befolyásolni sportolóink felkészülését, hiszen más időszakokban lesznek használatban a medencék. Így egymás előnyére lesznek kihasználtabbak az uszodák, hiszen idővel a szövetség is utánpótlás bázist építhet a tehetséges gyerekekből.

A program megvalósításának infrastrukturális hátterének felméréséhez egy a szövetség által készített térkép szolgáltatja az alapot. Ez mutatja, hogy az ország mely részein vannak oktatásra alkalmas uszodák; hiányosságok leginkább a keleti országrészekben vannak. “A cél az, hogy minden gyerek lehetőséget kapjon erre. Most 30 uszoda építését tervezi első körben a kormány, főként olyan területeken, ahol eddig csak kevés nyílt az úszás gyakorlására” – avat be a tervekbe a főtitkár. Jelenleg 297 úszásoktatásra alkalmas uszoda van Magyarországon. Az oktatásra az egyszerűbb, 80 centiméter mély tanmedence is megfelelő, amelyben a gyerekek biztonságérzete megfelelően kialakulhat.

A helyszínek mellett nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás színvonalára is. “Sok területen kóklerek tanítanak úszni, akik elsődlegesen csak az anyagi megélhetésre mennek rá; minél tovább tanítják a gyereket, annál tovább fizeti a szülő a tandíjat. Ez meg fog változni, mert MÚSZ egyik szakembere is ott áll majd a medence szélén.” – véli Szabó Tünde. A profi úszásoktatást egyrészt a MÚSZ tagegyesületeinek oktatóival, másrészt testnevelők átképzésével garantálná a szövetség, program eredménye pedig néhány éven belül kézzel fogható lesz, mert a gyerekek “egészségesebbek lesznek, vízbiztonságot kapnak, így a szülő nyugalommal engedheti el nyaranta őket a vízparton.”

Címkék: úszás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.