Hírek
2011. Október 17. 14:26, hétfő |
Helyi
Forrás: tolna.katasztrofavedelem.hu
Önkénteseknek és rajzpályázat helyezettjeinek gratuláltak a világnap alkalmából
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság október 12-én már hetedszerre rendezett ünnepséget a természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából. Az eseménynek dombóvári és döbröközi vonatkozásai is voltak.
A világnapot az ENSZ 1987-ben hozta létre abból a célból, hogy megemlékezzen a természeti katasztrófák áldozatairól, és ráirányítsa a figyelmet a katasztrófák okaira. Már hagyománynak számít, hogy az alkalomból megrendezett ünnepségen adják át a megye lakosságának védelme érdekében kiemelkedő tevékenységet kifejtő önkéntes segítőknek szánt elismeréseket.
Dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés és egyben a megyei védelmi bizottság elnöke, valamint Mácsai Antal ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a Tolna Megyei Polgári Védelmi Szövetség javaslata alapján a dombóvári Hertelendi Norbert polgári védelmi főhadnagynak és a Dombóvári Polgári Védelmi Kirendeltség javaslata alapján Király Szilárdnak, a Viharmadár Önkéntes Mentő Egyesület tagjának nyújtott át oklevelet és tárgyjutalmat.
A megyei igazgatóság a világnap alkalmából rajzpályázatot hirdetett meg. A felhívásra összesen 80 alkotás érkezett, három korosztályban és a következő témákban: „A katasztrófavédelem jelképe, kabalája”, „2011 az önkéntesség éve - Te mit teszel az önkéntesség jegyében?” és „Te mit teszel a globális klímaváltozás ellen?”. A kilenc helyezettnek Mácsai Antal igazgató adta át a díjakat.
A dobogósok között dombóvári kistérségből származók is voltak. A 3-6 évesek versenyében az APOK döbröközi óvodájába járó Frei Patrik első (rajza a képünkön látható), míg Mikolics Márk harmadik helyezettként végzett. A 11-14 évesek között a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpontba járó két diák szintén az első és harmadik helyet szerezte meg. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára ebben a kategóriában Magyar Boglárka, a legalsóra pedig Gelencsér Dalma állhatott.
A rendezvényről bővebben ide kattintva olvashat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

