Hírek
2016. Augusztus 26. 21:58, péntek |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Nyári tábor Kaposszekcsőn

Kaposszekcső Község Önkormányzata 11. alkalommal rendezte meg a Közösségi Házban nyári napközis táborát.
Az első héten, augusztus 1-5 között a 24 első- másodikos, a második héten, augusztus 8-12 között 27 jelentkező gyerek változatos, izgalmas programokon vehetett részt. Ekkor a 3-4. osztályosokon volt a sor. Néhány felsős is csatlakozott, mert jó szívvel emlékeztek vissza a régi táborokra.
Mindkét hétfőn délelőtt az Orchidea Nyugdíjasklub tagjaival kézműveskedtek, délután pedig zsetonszerző játékban vehettek részt. Tűnemezelés technikával készültek nyakláncok. Türelmet, pontosságot igénylő munka. Aki elkészült, virágvázát díszíthetett, bele örökzöld " virággal". A zsetonszerző játék lényege, hogy különböző feladatokat kell megoldani, amiért zseton jár a teljesítménytől függően. Az összegyűjtött zsetonokat aztán ki-ki kedve szerint válthatja be cukorkára, csokoládéra. Ez az egyetlen program, ami az elmúlt 11 évben mindig szerepelt, a gyerekek kedvence.
Kedden is azonos program volt mindkét csapatnak. Dombóvárra buszoztak kirándulni. A régi kisvasút állomásépületében kialakított Természetőr Bázison Dávid Gyula, a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület elnöke fogadta őket. Beszélt az egyesület munkájáról és bemutatta a kiállításokat. A gyerekeknek talán a borzvár-rókavár összehasonlító makettje és az állatkirakó tetszett legjobban. Ezután Gyarmati Jánosné, Nóra néni irányításával megismerkedhettek a nordic walkingozás alapjaival. Több szekcsői is űzi ezt a sportot, ezért a gyerekek közelebbről is megismerkedhetek vele. Dombóvár Város Önkormányzatától térítésmentesen kaptak kölcsön botokat, hogy mindenki kipróbálhassa ezt az egyre népszerűbb sportot. Ebédre mindenki kedvence, pizza volt.
Szerdán délelőttökre Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata biztosított programot. Elkészítették az „Ulmer Schachtel” makettjét. Így hívták azt a hajótípust, amivel az 1700-as években a németek Magyarországra jöttek, hogy a földesurak hívására a törökök kiűzése utáni puszta földet benépesítsék. Természetesen játék is szerepelt a programban!
Délután Horváth Katalinnal "Bistibus"-oztak egyet. Ez a játék a biztonságra tanít játékos formában. A nagyobbaknál szabad játék szerepelt a programban.
Csütörtök délelőtt az első turnus tagjai az Evangélikus Diakóniai Otthonban vendégeskedtek. Keresztes Krisztina, Baranyainé Somlai Renáta és Fricker Andrea, az otthon munkatársai nagyszerű ügyességi játékokat állítottak össze. Több esetben a lakókat is bevonták a gyerekek feladataiba. Délután a szabad játéké volt a főszerep, hiszen a kötetlen mozgásra, időtöltésre is nagy szüksége van minden kisgyereknek.
A nagyoknak ezen a napon délelőtt Patakiné Böjtös Erzsébet tanítónő állított össze programot. Ügyességi és kézműves feladatok is szerepelte a repertoárban. A versenyt értékes díjakkal jutalmazták.
A szerda és csütörtök délután szabad játékkal telt. A rossz idő miatt sajnos a játszótérre és a focipályára csak rövid időre mehettek, ezért az épületben és az épület előtt kerestek szórakozást maguknak. Akinek kedve volt, egy mesefilmet is megnézhetett.
Minden táborozó pénteken, a tábor utolsó napján a Deseda partján álló Fekete István Látogatóközpontba utazott. Ott interaktív módon megismerkedhettek a természet sok csodájával, tanulhattak a természetvédelem fontosságáról is. A z 1-2. osztályosok a napot a vízi játszótéren fejezték be. A nagyobbak megtapasztalhatták, milyen lehet a különböző fogyatékkal élők élete. Az egyik csoport bekötött szemmel hangokat, növényeket, állatokat ismert fel. A másik a siketek világával találkozhatott. A hűvös időjárás miatt ők nem tudtak a vízi játszótérre menni, ezért ebéd után a Látogatóközpont melletti tanösvényeket és a játszótereket keresték fel. Gyorsan eltelt az idő, haza kellett utazni.
A táborban néhány középiskolás a kötelező közösségi szolgálat keretében segített a gyerekeknek, játszottak közösen társast vagy éppen fociztak velük. Nagyon sokat segített munkájuk,a "kicsik" nagyon élvezték a "nagyok" társaságát.
Köszönet Kaposszekcső Község Önkormányzatának, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak és a segítő felnőtteknek!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.
2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi
Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó
Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003