Hírek
2014. Január 23. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI/Fotó: www.helendoron.hu
Nyelvtanulás minél korábban

A Nyelvtudásért Egyesület szerint jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is - ezt az egyesület közölte a Nemzeti alaptantervről szóló kormányrendelet tervezett módosítását értékelve.
Álláspontjuk szerint kedvező fejlemény, hogy a tervezet a korai nyelvtanítás megkezdésére már az általános iskola 1-3 osztályában lehetőséget kínál, ugyanakkor feltételeket is kíván szabni. Az egyesület szakértői úgy látják, hogy a 6-10 éves korosztályt olyan nyelvoktató tudja hatékonyan tanítani, aki az általános nyelvtanári képzettségen túl, a speciálisan e korosztály oktatásának módszertanában is megfelelő jártasságot szerzett, továbbá ismeri az adott nyelv életkor-specifikus kultúráját is, és elsősorban nem "papíralapon" képzeli el a nyelvórát.
Az egyesület alapkövetelménynek tartja továbbá, hogy a korai nyelvtanítást bevezető intézményben vagy településen biztosítani kell a megkezdett idegen nyelv tanításának folytathatóságát, mégpedig a tanmenet szerint a 3. évfolyam végére megcélzott tudásszinttől. Ha a tanulók ismét az alapoktól kezdik "újratanulni" a már elsajátított nyelvi készségeket, az nemcsak a források rossz kihasználást jelenti, de az a diákok számára egyenesen demotiváló, sőt a tanulási pálya későbbi szakaszaira nézve kifejezetten kontraproduktív lehet. A fentiek értelmében az egyesület a korai nyelvtanítás megkezdéséhez kapcsolódó feltételek kiegészítését, pontosítását tartja indokoltnak - fejtették ki.
Kiemelték: a nyelvválasztékot - a helyi sajátosságok figyelembe vételével - bővíteni kell. Az egyesület méltányolandó célnak tartja az általános iskolai nyelvválaszték olyan racionalizálást, mely a későbbiek során biztosítja a nyelvtanulás folyamatosságát, ám a választható nyelvek (angol, német, francia vagy kínai) tervezetben szereplő korlátozását nem tartja célravezetőnek. Az egyesület szerint ahhoz, hogy a tanulók a közoktatásban eltöltött 10-13 év során valós igényeket kielégítő és jól hasznosuló oktatásban részesüljenek, a tanítható nyelvek választékát, és az oktatás feltételeit a helyi viszonyok figyelembe vételével kell, települési, települési körzet szinten szabályozni. Arról, hogy a kormányzati tervezet szerint "a második idegen nyelv oktatása a 7. évfolyamon kezdődhet", ám e megfogalmazás nem különbözteti meg azt, hogy a hetedikes diák általános iskolás, vagy már gimnazista, holott az iskolatípusok között éppen a folyamatosság tervezésében jelentősek a különbségek. Ennek megfelelően, az egyesület iskolatípusoknak megfelelően javasolja a második idegen nyelv bevezetésének szabályozását.
Az egyesület helyes lépésnek tartja, hogy a tanterv a középiskolákban minimálisan elérendő nyelvtudásszintet világosan és egységesen rögzíti, ez azonban nem vezethet az óraszámkereteket és a diákok valós fejlődési képességeit súlyosan alulbecslő, "egy helyben toporgó" oktatás szentesítéséhez. Nemzetközi összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy a hazai közoktatásban az idegen nyelvek elsajátítására fordított óraszámok kielégítő alapot adnak ahhoz, hogy a középiskola mindenütt lehetővé tegye a hatékony továbbtanuláshoz szükséges B2-es szintű nyelvtudás elérését. Rapid módosítások bevezetése helyett fel kell tárni a befektetett óraszámok jelenlegi alacsony hasznosulásának valódi okait, és olyan tanmenetet és oktatási stratégiát kell kidolgozni, amelynek megfontolt bevezetésével a középiskolások tanulmányaik során legalább egy idegen nyelvből reálisan elérhetik a B2 szintet - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.
2025. Június 12. 09:11, csütörtök | Helyi
Már megvásárolható az idei zsenge, zamatos és édes naki cukorborsó
Vegyék, vigyék, egyék – amíg a készlet tart! Átvétel: Naki Önkormányzatnál. Rendelés, érdeklődés: 0674-585-003