Hírek
2020. December 24. 15:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN
Óriási mennyiségű szaloncukrot eszünk évente
Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul
- közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.
Elmondta, hogy a szövetség felmérései szerint egy magyar család átlagosan egy kilogramm szaloncukrot vásárol és kétezer forintot költ rá. A fogyasztók több mint 60 százaléka kétezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmaduk négyezer forintig is elmegy, a vásárlók hét százaléka pedig akár hatezer forintot is szán szaloncukorra.
Sánta Sándor - aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója - közölte, hogy a cég alig négy éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben elnyert valamilyen közönségdíjat. Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre.
Kertész Péter, az egyebek mellett a Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére közölte, hogy évről évre nő ezen édesség eladása. 2019-es eladási számaik alapján a Mondelez a legrelevánsabb piaci szereplő a magyar szaloncukor piacon: több mint 370 tonna Milka szaloncukor eladásával zárták a tavalyi évet. Legkedveltebb ízeik közé a feketeerdős, csokoládés, és mogyorós ízű szaloncukor tartozik, az idén a portfóliót kókuszossal bővítették - tette hozzá.
Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője az MTI-nek azt írta, hogy a cég kizárólag belga ét-, tej- és fehércsokoládéval gyártja szaloncukrait, az idén 190 tonnát, ami 4 százalékkal haladja meg a 2019-ben értékesített mennyiséget.
Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza arról tájékoztatott, hogy az idei karácsonyra 17 féle szaloncukorral léptek piacra. A legkedveltebb fajták az idén is a marcipán, a zselés és a kókuszos szaloncukrok, de nagy népszerűségnek örvendenek az újdonságnak számító, sütemény ízű fajták is. A tavalyi 110 tonnával szemben az idén 130 tonna szaloncukrot gyártottak, azonban ez kevésnek bizonyul, és hamarosan hiány lesz a közkedvelt édességből. Ennek oka lehet, hogy a tervezés időszaka éppen a vírus első hullámát követő időszakra esett, és ekkor még mindenki nagyon óvatos volt az előzetes becslésekkel - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

