Hírek
2019. December 15. 06:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Összeállt a Fölszállott a páva döntőjének mezőnye

A pénteki, második középdöntő újabb öt továbbjutójával összeállt a Fölszállott a páva idei gyerekévadának döntős mezőnye. A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség.
A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában mérik össze a tudásukat.
A december 6-án megrendezett, első középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok közül ifj. Mahovics Tamás (Békés), a táncegyüttesek mezőnyéből a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely), a hangszeres szólisták és zenekarok közül pedig Hajdu-Németh László (Budapest) jutott a döntőbe.
A középdöntőben a szabadkártyák sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség döntött. A nézők a műsor ideje alatt szavazhattak kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. Szabadkártyával jutott a döntőbe Szász Csanád László (Erdély - Körtvélyfája).
A második középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Busai Bori és Makula Zoltán (Jászberény), a táncegyüttesek közül a Szinvavölgyi Prücskök (Miskloc), az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Komári Puják (Zalakomár), a hangszeres szólisták és zenekarok mezőnyéből pedig Csapodi Tádé (Budapest) jutott a döntőbe.
Szabadkártyával pénteken a Vasi Kislegényczéht (Szombathely) jutatta döntőbe a közönség.
Molnár Péter, a Vasi Kislegényczéh tanára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta: a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskolában 140-150 gyerek foglalkozik a néptánccal, a Vasi Kislegényczéh pedig éppen a Fölszállott a páva idei felhívására alakult meg közülük.
Az együttes egy ponttal maradt el attól, hogy a zsűri szavazataival jusson tovább, de így kiderülhetett, mennyi támogatóval bír szerte a Kárpát-medencében - emlékeztetett Molnár Péter.
Molnár Bence és Ferencz Soma táncosok felidézték, hogy a középdöntőben rábaközi táncokat mutattak be: táncoltak szili karéjt, szanyi kisverbunkot, valamint dust is.
A műsorról további részletek, valamint a versenyzők kódjai a https://mediaklikk.hu/folszallottapava oldalon olvashatók.
Az MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.
A Fölszállott a páva jövő pénteken, december 20-án a döntővel zárul.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat