Hírek
2017. Április 27. 18:24, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Ötéves a Magyarország legszebb konyhakertjei program

Ötéves A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program, amelyben az első évi 22 után tavaly már több mint 300 település kertművelői mérettették meg magukat
- mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Szakáli István Loránd hozzátette, hogy az idén a tavalyinál is több versenyzőre számítanak. A szaktárca által támogatott programban számos határon túli nevező is részt vesz, és voltak már jelentkezők a Kárpát-medencén kívülről is, például Lengyelországból és Nagy-Britanniából - jegyezte meg.
Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a program igazgatója elmondta: a program 2012-ben Karcagon indult el, és 2013-ban vált országossá. A verseny célkitűzése, hogy a kertművelők munkája kapjon kellő elismerést, és példájukat követve minél többen műveljenek konyhakertet, így az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat is tovább öröklődhet a generációk között.
A versenyben tavaly már 318 településről 2082 kertnevezést regisztráltak, ami 14 ezernél több kertművelőt jelentett - mondta.
Az elmúlt 5 évben összesen 28 805 kertművelő szorgoskodott a nevezések nyomán a kertekben, és a bírálók összesen 194 országos díjat ítéltek oda. Sokan kaptak örökös díjat - amit a harmadik országos elismerés után lehet megszerezni -, a múlt évben pedig két életműdíjat is odaítéltek, olyan kertművelőknek, akik már negyedik alkalommal részesültek a kertművelő országos díjban - ismertette Kovács Szilvia. Harminc település már ötödik éve vesz részt a programban - tette hozzá.
Az országos programigazgató meghirdette a települések versenyét, amelynek nyomán a legtöbb jelentkezést begyűjtött és így a legtöbb nevezést benyújtó településeket díjazzák majd, és jelezte: szeretnének megyei és régiós díjakat is kiosztani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik