Hírek
2019. Október 16. 08:50, szerda |
Helyi
Forrás: Wiedmer-Balipap Zsuzsa
Otthoniak és Dombóvárról Elszármazottak Facebook Csoport találkozóját tartották szombaton

5 éves a Dombóvárról Elszármazottak Facebook Csoport, s tagjai immáron harmadik alkalommal találkozhattak személyesen is Dombóváron.
A helyszín a Tinódi Art Café volt. Ezúttal is két Tagot hívott meg a csoport adminja; Wiedmer-Balipap Zsuzsa, s a vendégekkel ismét Palancsa László beszélgetett. Idén lett 40 éves a Hunyadi téri művelődési ház épülete; így természetes volt, hogy a sok kötődés, szép emlékek miatt - e találkozó témája nem lehetett más, mint a régi „művházas” idők visszaidézése.
Bordi Imréné - Irénke néni, egykori népművelő a Hunyadi téri kultúrház emlékeit foglalta össze, míg Takács László vállalkozóval a Koronára fókuszált a jó hangulatú beszélgetés, hiszen sok kulturális „legenda” ott kezdődött, ami aztán a 80-as években az új épületben csúcsosodott ki.
Wiedmer-Balipap Zsuzsa elmondta, hogy minden évben nagyon örül az összejöveteleknek, amikor nem csak virtuálisan vitathatják meg a város régi és új ügyeit.
Beszédében megemlékezett az idén elhunyt Szita Veronikáról, Köbli Mária és Majoros Gábor tagokról, akiktől támogatást, segítséget és információkat kapott.
Az új városi vezetés bizonyára nyitott lesz az együttműködésre, így elképzelésük szerint e rendszeres találkozókat október helyett a Város Hetére - áprilisra - tennék át - akár nagyobb körben, nagyobb programokkal. A 2020-ban esedékes városi ötvenedik születésnapra az Elszármazottak lélekben már készülnek!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.